Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Imre törekvése

, 206 olvasás, medvegyerebe , 1 hozzászólás

Ezerszín

Imre, mint újdonsült szabad bölcsész, gondolataiba mélyedve lépett ki a szombathelyi vasútállomás épületéből. Arcát megcsapta az augusztusi kánikula bitang ereje, de szerencsére friss diplomás barátunkat nem tántoríthatta el a céljától. Pár lépcsőfok megtételét követően körbenézett, majd az emberek számát látva megnyugodott. Tervének, – mellyel, ismereteit próbálta mélyíteni jelenkori humán kultúráról –, éppen megfelelő mennyiségű gyanútlan ember ténfergett a környéken. Imrét – barátainak csak Muki –, gyakran foglalkoztatta egy egyszerű kérdés: Mi történne, ha minden idegennek bemutatkozna? Számtalanszor végigfuttatta agyában az esetleges válaszokat, de nem jutott dűlőre, így kénytelen volt kipróbálni.
Eljött a nagy nap, augusztus elseje. Azért ezt a napot választotta, mert olvasott egy angol kutatók által készített felmérést melyből kiderül, az emberek hatvanhét egész kilenctized százaléka a hónap eleji csütörtöki napokon a legbarátságosabbak. Imre hitt nekik, az angolok tudják. Nagy levegőt vett, majd odalépett az első szembejövőhöz, kezét nyújtotta, és így szólt:
– Örvendek uram, engem Muk Imrének hívnak.
A férfi végigmérte azt, aki megzavarta a napi rutinjában, majd felhúzott szemöldökkel, kicsit habozva, megfogta Imre kezét és így szólt:
– Kovács Pál, ismernem kellene valahonnan?
– Hát innen – közölte a fiatal az első próbaismeretséggel, majd a következőhöz lépett.
– Örvendek uram, engem Muk Imrének hívnak.
Itt újra előkerült, a "ki a fasz" vagy nézés, de kéznyújtás közepette egy újabb ismeretség köttetett. Ez így zajlott napokon keresztül. Imrét gyakorlatilag minden Szombathelyre befutó ember ismerte, ha nem is a tényleges találkozás miatt, hanem a kettes tévécsatorna műsora hozta meg neki azt, amire várt. Az interjú valahogy ekképpen zajlott:
– Üdvözlöm a kedves tévénézőket innen Szombathelyről! Szeretnék bemutatni egy fiatalembert, akivel az elmúlt hetekben több ezer ember kötött személyes ismeretséget. Kérlek, mondj magadról pár szót!
– Örvendek, engem Muk Imrének hívnak. Egy elméleti kérdést tettem fel magamnak, még az egyetemi alapképzés első félévében. Mi történne, ha minden idegennek bemutatkoznék?
– Nem adódtak félreértések, vagy nehézségek az ismeretségek gyűjtése közben?
– Hát el kell mondanom, ez egy nagyon hálátlan kísérlet, az emberek csak kevés százaléka, hajlandó, egy vadidegennel spontán megismerkedni. Először is mindig változtatnom kellett a körzetemet, a vasútállomástól indultam, most meg tessék, kint vagyunk egy hipermarketnél. Aztán ott van, hogy az emberek őrültnek néztek, meg közveszélyesnek. Erre fejlesztettem ki a jutalmazás módszerét. Kezdetben a nyári nagy melegben hideg ásványvizet osztottam, majd megtalált egy üdítőket gyártő cég, hogy osszam az ő termékmintájukat. Ezzel húzással, azt hitték az emberek, hogy csak egy szimpla marketing kampányban vettek részt, és bizalmukba fogadtak. Persze volt, aki még így is elküldött különböző rokonaim, különböző szerveibe, de ezt előre sejtettem is.
– És, mi volt a legveszélyesebb eset, ami megtörtént önnel?
– Hát a focimeccs, amire ellátogattam. Nem követem a labdarúgást, így csak bemutatkozni mentem. Először a hazai csapat szurkolói között vegyültem el, egy szurkolói sállal, és pólóval oldottam meg az asszimilálódást, itt nem is történt baj. A gond ott kezdődött, amikor átsétáltam a vendégcsapat szurkolóinak kemény magjához, és meglátták rajtam a rossz színeket, mert a sálat levettem, de a póló az maradt. Hát, ott nem sikerült… bemutatkoznom, de kárpótolt a traumatológia népes személyzete.
– Mi a célja ezzel az egésszel, vagyis mit tesz majd, ha beleun ebbe az kísérletbe?
– A célom egyszerű, a humán kultúra jelenlegi állása szerint, az emberek követni tudnának, akár egy olyan számukra, érthetetlen módon megnyilatkozó személyt is, akivel személyes ismeretséget ápolnak. Egyszerűbben, szavazókat gyűjtök.
Imre soha nem nyert választást. Imre egy idióta.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: medvegyerebe
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 315
Regisztrált: 0
Kereső robot: 24
Összes: 339
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2912 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz