Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Rásimultál a felhőkre

, 444 olvasás, hegedu , 10 hozzászólás

Gondolat

Emlékké növekedve,
csillagokra tenyerelve
rásimulsz az üveg-felhőkre.
Már régen csak hallgatsz,
elillantál a hideg,
csapkodó szelekkel.
Akkor megzavarodott a víz
a tavak fekete szemében,
én meg maradtam
tört szilánkja az Egésznek.
Azóta bánatviasz vagy,
hirtelen szökkenő seb.

Vajon te is hallod
a csüggedt harangot?
Szél pihen hangomon,
míg neved mondom.

Mama!

Hiány vagy,
mely kérlel,
csendesen keres.
Évek feledésnyi sugarában
szíved felett hideg
sárgult fények integetnek,
pihenj csak.
Gyertyát ölelő templomban
imát mondok érted,
s mindig enyém lesz,
mit őrizni érdemes.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: hegedu
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 35
Jelenlévők:
 · ferzoltan
 · Zsiga Lajos


Page generated in 0.0267 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz