Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Család

, 300 olvasás, boszorka , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Nagyanyám porcelán kancsója áll az asztalon,
belsejében folyékonyan ül a fájdalom.
vidám percek, harmonikus család, a békesség,
rég nincsenek, csak magányosan töltött esték.

Múló pillanat, nagyapa megölelt, emlékszem,
néha dohogott, ha a kalapjára ültem,
anya folyton csak hármas szövetségünkről beszélt,
bús szeretetét nem adnám soha semmiért.

Az összetartás fémkapcsa varas sebeket mart,
ártatlan hitünk, hogy a sors megkönyörül majd.
Anyám gyönyörű arcán szikkadó, hiú remény,
sosem adta fel, örökké hitt bennünk, Szegény!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: boszorka
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 2
Kereső robot: 22
Összes: 221
Jelenlévők:
 · Pancelostatu
 · PiaNista


Page generated in 0.1373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz