Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Ízlések és pofonok… 5/2

, 350 olvasás, Pacsirta , 5 hozzászólás

Ezek vagyunk

A három barátnő között újra szent volt a béke. Jött a hétvége, és Lenke lelke kicsit megnyugodott.
Azonban, nem tartott sokáig ez a harmónia, csak addig amíg Léna el nem mondta Katinkának, mit tudott meg nővérétől Tonigoldról.
Pedig Léna igazán tapintatos volt. Előbb puhatolózott, hogy még nem késő talán, bizonyára még nem dúl a szerelem közöttük, így időben szól…
– No, ne kertelj, nyögjed már ki! – biztatta Katinka.
Aztán Léna elmondta, Tonigold apja lányokat futtat, lehet, hogy bordélyháza is van, de abban nem biztos a nővére. Azonban abban biztos, hogy Tonigold besegít az apjának, túlnyomórészt itt a gimiben szedi össze a lányokat.
– Jobb, ha mielőbb lerázod! – tanácsolta végül Léna.
Katinka először iszonyú felháborodásának adott hangot, azután következett a vádaskodás. Léna bizonyára azért találta ki mindezt, mert Tonigold a legmenőbb srác a gimiben, s véletlenül éppen ő kell neki, nem pedig Léna.
– Irigy vagy Léna! Csalódtam benned, nagyot csalódtam. Nem vagy a barátnőm többé! – mondta Katinka álnokul, s örült, hogy megbosszulhatta Lénát, aki ennyire gonoszul befeketítette az ő Tonigoldját.
Ennek a beszélgetésnek Lenke is fültanúja volt. Kétségbeesve kapkodta tekintetét egyik lányról a másikra. Túl sokat nem értett az egészből, csak annyit, hogy vége a barátságuknak, többé nem fogják hármasban összedugni a fejüket, ahogy eddig tették, nem fogják együtt tervezni a jövőt, megváltani a világot… Egészen kétségbeesett. Aztán megint az ábrándok birodalmába menekült, ahol ott találta Sutyit, aki kedves, megértő és gyengéd volt vele, s újra fellángolt szívében a szerelem.

Ezután a barátnők alig szóltak egymáshoz. Igaz, Lenke és Katinka együtt ültek, de mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Olykor Katinka kérdezte Lenkét, amikor valamit nem értett matek órán, hogy aztán a házi feladatot el tudja készíteni, de szünetben ő jelent meg elsőnek a folyosón, aztán száguldott végig, hogy megkeresse az ő Tonigoldját.
Léna a háttérből figyelte két barátnőjét. Néha szót váltottak egymással Lenkével, de Katinka nélkül nem igazán volt mondanivalójuk egymásnak. Azonban Katinkát aggodalommal figyelte.

Elmúlt talán egy hónap, amikor Surák Kázmér szájából újra felhangzott a név: Forgó Lenke!
– Fáradj ki a táblához! – Ezúttal nem csak Lenke rezzent össze, hanem többen az osztályból, akik még emlékeztek az egy hónappal korábbi jelenetre.
Lenke erőt vett magán, s emelt fejjel ment ki a táblához, aztán írta az egyenletet, amit Sutyi diktált és buzgón hozzáfogott a megoldásához. Megy ez neki, a matekkal sohasem volt gondja, csakhogy ezúttal a gondolatai elkalandoztak… Éppen arra gondolt, most már egészen biztos, hogy Sutyi is szerelmes belé, azért hívja ki a táblához, hogy a közelében legyen… és most ő is olyan zavarban van itt Sutyi közelében, már megint meg-meg inognak a lábai, elgyengül a térde… olyan jó hallani a hangját ilyen közelről, egészen a szívéig hatolnak a szavak… ó jajjj… a legszívesebben a karjaiba omlana most itt, azonnal…
– Remélem ezúttal nem vagy rosszul? – hallja Sutyi hangját, de a szavak nem jutnak el az értelméig, csak a lágyan csengő kellemes hang férkőzik be a fülébe… a szívébe… s már nem törődik az egyenlettel, csak áll és vár valami csodára, valami szépre… maga sem tudja mire.
– Lenke, Lenke ügyetlenke… – hallja, de nem érti, csak arra kapja fel a fejét, amikor röhög a fél osztály, csak azt nem érti, hogy min.
– Hiba csúszott a számításba. Nézd át újra! – mondta Surák, az ő kelletlen egyhangúságával, amit Lenke most is olyan csodásan szépnek, kedvesnek hallott. Hiába is nézte ő azt az egyenletet, nem tudott koncentrálni, hogyan is tudta volna a hibát megtalálni, régen elveszítette már a fonalat, és sehogyan sem akaródzott visszagombolyítani azt.
– Menj a helyedre! Karó! – szólt rá Surák, kicsit erélyesebben a szokottnál. Lenke elindult, kicsit tántorogva a helyére ért, s akkor érték utol a szavak. Karó? Karó matekból? Lezuhant a székre. Mi történik vele? Össze kell szednie magát, tényleg össze kell szednie magát… ez nem fordulhat elő többé. Miért kapott egyest? És éppen tőle? Miért adott egyest Sutyi? Éppen neki. Miért?

Amikor megszólalt a csengő, Lenke osont ki elsőnek a tanteremből, hogy valahol elbújva jól kisírhassa magát. Ezúttal nem ment utána Katinka, hogy legalább az ő vállán sírhatna, mert nála fontosabb neki Tonigold. Reménykedett, hogy Léna talán…, de ez alkalommal hiába várt vigasztaló szóra, egyedül kellett megküzdenie a megküzdhetetlennel.

Léna természetesen észrevette, amikor Lenke kimenekült a teremből. Tudta azt is, hogy jól esnének neki a vigasztaló szavak, csakhogy most már Léna lelke is háborgott, úgy érezte komolyabb segítségre szorul Lenke, néhány vigasztaló szónál. Alig várta, hogy Sutyi elhagyja a tantermet, kiállt az osztály elé.
– Figyeljetek! Segítenünk kell Lenkének! Nincs jogában egy tanárnak így megalázni egy diákot.
Nem űzhet gúnyt sem a vezeték-, sem a keresztnevéből… Halljátok amit mondok?…
– Én hallom – szólalt meg mellette Jani – én is szólni akartam, de úgy látom, kettőnkön kívül senkit nem érdekel. No, gyere beszéljük meg mit lehet tenni…
Így csak ketten beszélgettek, bár túl sok ötletük nem igazán akadt. Végül abban maradtak, hogy nagyszünetben felkeresik az iskola pszichológusát, talán kapnak valami jó tanácsot.

Félénken kopogtattak be az ajtón.
– Tessék bejönni, nyitva van! - szólt egy kellemes női hang.
Léna óvatosan nyomta le a kilincset, félénken lépett be, őt követően Jani is. Tétován megálltak az ajtóban, de máris sietett feléjük egy kellemes külsejű, barátságos mosolyú igen ifjú hölgy, aki beinvitálta őket, és hellyel kínálta.
– Miben segíthetek? – kérdezte bátorító mosollyal, s olyan közvetlenséggel, hogy Lénának abban a pillanatban elillant minden szorongása, izgalma. Bele is vágott azon nyomban Lenke történetébe, majdnem elfeledkezett a lélegzetvételről is, azonban amikor megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen, máris Jani folytatta a történetet, s így egymást váltva gyorsan elmesélték, hogy az imént is éppen mi történt az órán, és Lenke már egészen össze van törve.
– Jól tettétek, hogy hozzám fordultatok – mondta kedvesen a pszichológusnő – bár, az még jobb lett volna, ha Lenkét is magatokkal hozzátok.
– Nem lehet! – vágta rá gyorsan Léna – Ugyanis… jaj, hogy is mondjam?…
– Van még valami, amit tudnom kéne?
– Igen! Csak éppen nem szabadna elmondanom…
– Csak mondd el nyugodtan, ha akarod, köztünk marad – nyugtatgatta kedvesen a pszichológus.
– Az van ugyanis… – kezdett bele tétován Léna, aztán hirtelen Jani felé fordult – Figyelj Jani! Ezt neked sem szabadna tudnod… Megígéred, hogy hallgatni fogsz?
– Bízhatsz bennem! – mondta kissé meglepetten Jani. Léna újra nekifutott az elkezdett mondatnak.
– Az van, hogy Lenke szerelmes a matektanárba… Lenkét egyedül neveli az édesanyja, kicsi kora óta. Nem is ismeri az apját. Azt hiszem apakomplexusa van, mindig idősebb pasikba habarodik bele. Bár ez nem biztos, hogy azt jelenti, de hallottam már ilyesmiről…
– Köszönöm, hogy ezt is megosztottad velem Léna. Bizony, nagy szüksége van Lenkének segítségre, és az osztály támogatására is. Az lenne a javaslatom, hogy gyűjtsétek össze az osztályban a támogatókat, lányokat, fiúkat egyaránt. Aztán várunk, ha újra megtörténik, akkor azonnal gyertek hozzám, mind, ahányan vagytok, öten, tízen, akár az egész osztály… Nem baj, ha Lenke nem jön, ha úgy van, hogy szerelmes a tanárába, talán még védelmébe venné… Márpedig ilyent egy tanár nem engedhet meg magának, ehhez nincs joga, és nem egy empatikus hozzáállás az biztos. Nos, – nyújtotta a kezét a pszichológus – örülök Léna, Jani, hogy megismertelek benneteket. Remek barátai vannak Lenkének, és szüksége is van rájuk. Szóval, legközelebb gyertek hozzám azon frissiben! – mondta, majd cinkosan rájuk kacsintott és becsukta utánuk az ajtót.

Megjegyzés: Folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Pacsirta
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 5
Kereső robot: 7
Összes: 24
Jelenlévők:
 · engs
 · galamboki
 · Kisci
 · PiaNista
 · Tollas


Page generated in 0.0395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz