Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szemben a világgal

, 288 olvasás, AltErna , 1 hozzászólás

Ezek vagyunk

Ahogy Veszna belépett a recepciós pult mögé, minden szem rászegeződött Ő volt a legfiatalabb dolgozó, és csak félállásban dolgozott, hiszen még egyetemre járt. Fekete, göndör haja, ép fogsora, pozitív lénye szinte mindenkit levett a lábáról, leszámítva egy-két fapofa kollegináját. Csinos volt, mosolygós, virágzóan szép, hiszen nemrég töltötte a 23. évét. Ő azonban legbelül nem volt igazán boldog. Hogy többre vágyott volna? Inkább valami másra. Dehát mire vágyhatott még? Vonzó volt és okos, a szülei pedig már kijelölték számára az utat az életéhez. Nem volt gondja semmire, hiszen otthon lakhatott, nem kellett saját háztartást vezetnie, csak tanulni és tanulni és tanulni. Nyelveket, gazdálkodást és üzleti kommunikációt. Hogy modern, nagyvilági nő lehessen.
De itt volt a bökkenő: Veszna nem akart modern, nagyvilági nő lenni. Nem vágyott irodába, vállalatba, üzleti utakra és konferenciákra. Nem szerette volna magát a társadalmi konvencióknak alárendelni. Már rég nem akart otthon lakni sem, és igenis saját háztartást szeretett volna, saját elképzelésekkel, amelyek merőben mások voltak, mint a szüleié. Veszna nem volt az a tipikus, karrierista lény. Ő ÉLNI is akart, nemcsak folyton törtetni és a jövőért küzdeni. És kifejezetten idegesítette a helyzet, hogy otthon él, és a szülei diktálnak neki. Úgy érezte, uralkodnak rajta, megfojtják, nincs magánszférája. Ugyanis volt párja, már három éve, de az mégsem ugyanaz, hogy feljárkálnak egymáshoz, mint a középsuliban, de nem laknak együtt. Veszna nem vágyott már többé gyerekszerepre, akit eltartanak, és őrködnek felette, épp ellenkezőleg: ő maga is szívesen szült volna már gyerekeket. Alapított volna egy családot, ahol teljesen máshogy működött volna minden, mint náluk. Először is: lazasággal, sok-sok nevetéssel, játékkal. Mert ez az, amit a leginkább gyűlölt ebben a modern életben, hogy minden a rohanásról, az önmagunk teljes feláldozásáról, a karrierről szól, és a párkapcsolatnak, érzelmeknek, hobbiknak, művészetnek sehol nincs helye. A sok ember mind morcos, kényszeredett, be van savanyodva, és állandóan csak megfelelniük kell mindenféle elvárásnak. Szülőknek, munkahelynek, társadalomnak. Mindent el kell nyomni, ami a belsőben van, és robotként viselkedni. Csoda, hogy a legtöbb ember ettől mentálisan leépül és egy érzelmi zombivá válik? Épp ezért, ő Veszna már gyermekkorában elhatározta, hogy ő más életet fog élni. Ha kell, igenis szembemegy a világgal. Ő nem fogja fölvenni a versenyt ezzel a rohanó társadalommal, nem lesz menő üzletasszony, nem fog beállni a sorba. Ő 25 éves korára úgy képzelte el az életét, hogy lesz egy szerető párja, akivel épp most várják második gyermeküket, de még terveznek egyet-kettőt, ahogyan a természet majd rendeli. Lesz egy kis parasztházuk, szép nagy kerttel, ahol lehet jó kis bográcsos bulikat tartani. Mert ő igenis vágyik a társaságra, hogy vendégeket fogadjon, hogy pezsegjen náluk az élet, nem akart olyan visszavonultan, csak a munkájára koncentrálva élni, mint a szülei. Lesznek majd állataik, saját veteményesük, amelyeket szeretettel gondoznak, és tele lesznek házi készítésű dolgokkal: ruhákkal, szappannal, tejtermékekkel, gyümölcslekvárokkal, amelyeket jó falusi szokás szerint eladnak a vásárokon, illetve a szomszédokkal csereberélnek. Munkája főleg a néptánctanításhoz, kézműveskedéshez kötődne, vagy bármi olyanhoz, amelyben kedélyes, lelkes emberekkel foglalkozhatna, nomeg persze gyerekekkel, akiket imád. És sokat szaladgálna velük a friss levegőn, fűben fetrengnének, bolondoznának, és azt tennék, amin a civilizált ember teljesen megbotránkozna: megélnék végre az igazi természetüket, mindenféle megszorítások, gátlások és korlátok nélkül. És most itt van 23 évesen, és még ennek a fele sem teljesült. Nagyot sóhajtott. Azt mondják, nem reálisak az elképzelései, vagyis a mai világban már nem helytállóak. Viszont akkor hogy tudta mindezt elérni a legtöbb barátnője? Bosszantó egy helyzet volt. Mindenhol csak együttélő, babaváró párokat látott, lányokat népies menyecskeruhákban az új kis kertes házuk küszöbén, mosolyt, elégedettséget… nekik bezzeg összejött, ők kiszabadultak az otthoni nyomás alól, pedig sokan még nála fiatalabbak is-gondolta Veszna bosszúsan, és sokszor bizony előtört belőle a rút irigység. Főleg, amikor az anyja mindegyre azt magyarázta neki, hogy ezek hiábavaló, értelmetlen dolgok, és érvényesülni márpedig csak úgy tud, ha beáll a sorba, és hajt, mint a gép, egy életen át. Nem vették komolyan az elképzeléseit. Éretlen kamasznak, veszett hippinek tartották csupán, aki majd egyszer úgyis kinövi a "hülyeségeit", és "normális" életet kezd majd egy cégnél vagy egy irodában. Elege volt ebből. Elege volt, hogy anyja állandóan kritizálta. Az életmódját, elképzeléseit, néha még az alakját is. Noha szinte mindenki feltűnően csinosnak találta Vesznát, ő úgy gondolta hogy reálisan csakis ő látja a lányát, aki bizony jobban tenné ha leadna kb. 5 kilót. Mint mindenben, ebben is szigorúan, mereven gondolkodott, azt vallotta, hogy egy fiatal, recepciós lány igenis legyen mindig a topon, viseljen kosztümöt, és akár koplalással is, de őrizze meg az alakját. A nagymama erről teljesen másképp gondolkodott, szerinte Veszna igencsak vékonyka volt, elbírt volna még néhány kilót. Veszna azonban igyekezett ezzel nem foglalkozni. Ő se hízni, se fogyni nem akart, koplalni meg aztán végképp nem. Taszította a modern konzumvilág, hogy belép egy céghez, egy üzletbe, egy boltba, akárhova, és minden nő teljesen egyforma: 45 kilós, csicsás műkörmös, körömcipős, vasalt szőke hajú, üres, lenéző tekintetű, mosolytalan, kiállhatatlanul undok. Esze ágában nem volt beállni a sorba. Ő imádta a göndör, barna haját, a szép fogsorát, amellyel bátran mosolyoghatott, és azt a kevéske zsírpárnát is a csípője tájékán: termékenységet sugallt. Szerette a szemeit, ahogyan kifejező tekintetével mindenkit levett a lábáról.
Barátja, kapcsolatuk előestéjén azt mondta neki a táncházban: "Épp az ilyen lányokat szeretem, Veszna, amilyen te vagy! Semmi hajfestés, semmi műköröm, semmi esztelen divathóbort, még csak erős smink sincs rajtad, 170 centi alatt vagy, mégis sugárzóan szép vagy, és van benned valami veszedelmes… Talán a tekinteted! Máris megkedveltelek!"
Ez a pár mondat még így három év elteltével is hangzatos muzsikaként csengett a fülében, és nem tudta elképzelni, az anyja, aki legalább annyira szereti őt, mint a párja, csak persze másképp, miért nem tud vele elégedettebb lenni? És pont ő beszél a fogyókúráról, amikor a húson és a krumplin kívül alig ismer mást. Ja meg a szupermarketes műkajákat. Veszna viszont egészségesen étkezik, öt éve vegetáriánus, és szívesen fogyaszt olyan dolgokat, mint például köles, hajdina, csírák, zöldségek és savanyított tejtermékek, noha családja ezeket kecskekajának minősíti. Otthon viszont csak két véglet létezik: vagy zsíros és nehéz kaják, vagy pedig, akinek fogynia kell, az ne egyen semmit. Szerinte ez úgy baromság, ahogy van, és igyekezett visszatérni a népies, bio táplálkozáshoz, amely sokkal laktatóbb és egészségesebb. Csak lenne már saját konyhája, akkor mindig ilyeneket ehetne. Szerette a népi gyógyászatot, alternatív gyógymódokat is, igyekezett megadni mindent a testének, ami jólesett neki, és úgy tartotta, a napi kiadós séta a szabad levegőn, illetve a heverészés, feltöltődés, lazulás is része kell hogy legyen az életnek, nemcsak a rohanás. Sosem sajnált magától egy kis jóleső semmittevést, nem is értette, mások hogy bírják a hajtást enélkül.
Egy reggel épp a szobájában heverészett, mire édesanyja benyitott, és elcsodálkozott, hogy még reggel nyolckor az ágyban találja:
-Hát neked nem az egyetemen kellene lenned?- kérdezte meglepetten
-Nem megyek be most, anyu! Úgyis csak egy óránk lenne megtartva a háromból, nekem pedig ma megjött és pocsékul érzem magam! Úgy döntöttem, ma kicsit kényeztetem magam, kímélem a testem. Kezdem egy frissítő tusolással, megiszom egy csésze gyógyteát, majd visszabújok az ágyba, és olvasgatok!
-Veszna, te is tudod, hogy ezt egy munkahelyen se engedheted meg magadnak! Az iskola is pont ilyen, komolyan kell venni, és be kell járni órákra, még akkor is, ha történetesen nem vagy a legjobb kondiban, úgyhogy azt ajánlom, vegyél be egy görcsoldót, meg a vitaminodat, és masírozz befelé!
-Jajj, anyu, igazán nem lehet panaszod, hiszen mindig mindenen ott vagyok, mindent megcsinálok, itthon is, az egyetemen is, a munkában is! Most ne ezen az egy alkalmon akadj már ki! Hiszen máskor mindig csak rohangálok, tanulok és dolgozom.
-Tudom, drágám, és ez így helyes. Egyszer még a legjobbak között lehetsz, de ahhoz szilárd elhatározás és akaraterő szükséges. Sosem szabad megállni, tudni kell lemondani a pillanatnyi kényelemről, hogy megalapozzuk a jövőnket! Rengeteg önuralom, kitartás, önfeláldozás kell ahhoz hogy elérjük a célunkat, és feljebb haladhassunk a ranglétrán! Ha ma úgy döntesz, hogy kidőlsz, holnapra már talán veszve van minden! A lényeg, hogy küzdeni kell!
Veszna fejében gyilkos bombaként feszültek az olyan szavak, mint szilárdság, lemondás, önuralom, ranglétra. Borsódzott tőlük a háta, elege volt az állandó hajszából. Kati barátnője mondta, hogy azért nem sikerült még megvalósítani a saját elképzeléseit, mert nem elég határozott, hagyja magát meggyőzni a családja által. Így aztán úgy döntött, hogy most a sarkára áll:
-Tudod, anyu, megvallom őszintén, elegem van a rohanásból, a hajszából, az állandó feszült tempóból, hogy soha nem pihenhet meg az ember, soha nem csinálhatja azt, amihez kedve van. Most igenis itthon maradok, kikúrálom magam és nem veszek be gyógyszert, inkább természetes eszközökkel erősítem meg magam. A gyógyszer nem megoldás, nem helyettesíti azt a kíméletet, ami ilyenkor jár: csupán elnyomja a fájdalmat, hogy teperhess tovább! Minden csak erről szól, hogy nyomjunk el magunkban mindent, és még félholt állapotban is gürcöljünk. Te ezt csinálod, és ez nem egészséges, jobban tennéd ha néha te is inkább feltöltődnél, igenis rád férne. De legalábbis tőlem ne vedd el ennek a lehetőségét! És ne diktálj folyton! Elhiszem, hogy szeretsz és jót akarsz, de néha kicsit ez már teher számomra. Felnőtt nő vagyok, bízd rám a döntéseimet, ha valamit elrontok, az az én hülyeségem, ne izgasd magad folyton az én ügyeimen! És most el kell mondanom, hogy egyáltalán nem ilyen életet képzeltem magamnak ebben a korban már! Szeretnék a párommal élni, a saját magam ura lenni, felnőtt nőként élni, aki gyerekeket szül, és meleg otthont teremt! Te már nálam két évvel fiatalabb korodban is ezt csináltad!
-Igen, Veszna, de akkor még más volt a világ! Ma a fiataloknak igenis szükségük van még irányításra a húszas éveik elején, hiszen még szinte gyerekek! Ha rám hallgatsz, összeszeded magad és bemész, de különben oké, csinálj amit akarsz, csak aztán viseld a következményeit! Én most megyek dolgozni-majd vette a válltáskáját, és kissé bosszús arckifejezéssel kiballagott az ajtón.
-Oké, anya! Jó munkát!-mondta Veszna nem kevésbé bosszúsan, majd letört állapotban visszabújt a paplan alá.
Pár nappal rá Kati barátnőjénél kávézott.
-Elmondtam neki, de tűz és víz vagyunk. Folyton amellett érvel, hogy az ember nem állhat meg soha, tartani kell a tempót, és hogy én még gyerek vagyok, és ő csak jót akar nekem. Úgy érzem, nem veszi figyelembe, hogy felnőttem, és sok dologról saját véleményem van. A másik pedig: még egy terhes nőt meglátok a baráti körömben, és elsírom magam! Egyszerűen mindenki, de mindenki esküdik, meg költözik, meg babát vár! Még Zsuzsi is, pedig nálam majdnem két évvel fiatalabb! Annyira vágyom már én magam is a terhesség élményére, meg a babázásra, hogy az nem igaz! Egy csodálatos kilenc hónapra, formásan gömbölyödő pocakra, csinos kismamaruhákra, ez minden vágyam! Hogy ragyogjak, hogy a termékenység istennőjének érezhessem magam! Hogy egész nap pihenhessek egy hintaszékben, és babaruhákat varrhassak! Szinte mindenkinek megadatott ez, csak én élek még mindig ilyen gyerekszerepben, folyton csak fegyelmeznek, mint egy óvodást, holott már saját gyerekem is lehetne!-Veszna leborult az asztalra, és keservesen zokogni kezdett.
-Drága barátosném, hát nehogy már ennyire elkeseredj!-ölelte át Kati vigasztalóan-Most mondok egy nagyszerű ötletet: most megpróbálod még kibírni ezt a szívást egy-két évig, közben minden pénzedet félreteszed, amit a melóban kapsz. Összefogtok a pároddal, és vesztek egy pazar kis tanyát egy-két millióért, a város közelében! Még egy év, míg megszokjátok, berendezkedtek, és utána jöhet a baba is, te pedig olyan pompás kis háziasszony leszel, hogy ajjé!
-Látod, ezért szeretlek, Kati, mert még a legnagyobb mélypontból is fel tudsz rázni! Mostmár legalább látom értelmét annak, hogy küzdjek, de Istenem, amíg az a két év eltelik!
-Ne is gondolj rá! Majd átjössz, beszélgetünk sokat, nomeg a párod is segít neked átvészelni ezt a időszakot! Látod, én itt vagyok két éve, pár nélkül, mégsem kesergek, majdcsak kellek még valakinek, pedig tisztában vagyok vele, hogy sosem leszek olyan gyönyörű, mint te vagy, Veszna!
-Ne mondj ilyet, Kati, szép vagy, és csinos! Meg a legjobb lelki támasz!-borult a barátnője nyakába.
Ettől kezdve Veszna igyekezett megfogadni Kati tanácsát, siránkozás helyett felkötötte a gatyát, serényen dolgozott és szorgosan gyűjtögetett. Elkezdett gyönyörű nemeztárgyakat készíteni, amelyeket vásárok alkalmával eladott, ezzel is gyarapítva jövedelmét. Közben azonban teljesen kimerült, és fogyott, mint a megszegett kenyér. De azzal biztatta magát, hogy egyszer úgyis lelép innen, és új életet kezd. Anyja nem tudta a hátsó szándékát, csak annyit vett észre, hogy lánya jó úton halad, értékelte az igyekezetét, és ezt mondogatta neki: "Látod, mondtam én neked! Egyszer még vezető szerepre törsz." Ám Veszna továbbra sem vágyott ilyesmire. Eljött a félév vége, amikor az egyetemen elvégezte a kommunikáció szakot, és a diplomaosztót követően egyszerűen felszívódott. A partin mindenki őt kereste, hívogatták, hiába. A szülők összetörtek, egy teljes hétig meg voltak zavarodva, miután a lányuk semmilyen életjelt nem adott magáról. Elkezdték rendőrökkel kerestetni, mindhiába. Három hónap múlva adott hírt magáról, akkor is csak Kati barátnőjének, levélben:
"Drága Kati!
Hamarabb eljött az én időm, mint gondoltam! A párom meglepett egy eljegyzéssel, a szülei pedig segítettek nekünk egy kis házikó megszerzésében! Most kint lakunk együtt, ezen a kis tanyán, közel a román határhoz, a neve: Virágos-tanya. Minden nagyon szuper, szép a táj, friss levegő, most éppen a kerten dolgozunk. Mondd meg a családomnak, barátoknak, hogy jól vagyok, és végre elértem a célom! Aztán, ha van kedved, látogass meg! Milliószor csókol hű barátnőd: Veszna"
Ezt követően Kati persze azonnal buszra szállt, és meg sem állt Virágos-tanyáig. Ahogy leszállt, a látvány lenyűgözte: Nevéhez illően mindenhol pipacsok, tulipánok, orgonabokrok, rózsák virítottak, nomeg szép zöld fű, és friss levegő. Egy takaros, frissen meszelt, tornácos házból barátnője futott feléje, fehér vászonnadrágban és lenge, mell alatt szabott, halványrózsaszín tunikában, fején virágos fejkendő. Olyan boldogan és felszabadultan szaladt felé, ahogyan talán még nem is látta. A friss, pusztai levegő jót tett Vesznának, egészen kivirult, szebb lett, mint valaha. És látszott rajta, hogy végre boldog, hiszen úgy él, ahogyan mindig is elképzelte. Belépve a házba is minden barátságos volt, kedves, népies, olyan "vesznás". a fapolcok, gyümölcslekvárokkal és befőttekkel, a gyapjútakarós sarokülő, a szemközti sarokban az a kézzel festett, tulipános láda… Szívet melengető volt a látvány. Veszna saját készítésű barackos kölestortát és friss házitejet tett Kati elé: -én is ezt iszom! A szomszédok hozzák! Igazi életelixír, össze se hasonlítható a boltival!
-Valóban-mondta Kati, miközben élvezettel kortyolgatott belőle-és a süteményed is csuda finom, kedves Vesznám! Igazi kis gazdasszonyka lettél!
-Azért van még mit tanulnom… tavaszra veszünk néhány baromfit, csibét, kacsát, libát, és megpróbáljuk fölnevelni őket… Az udvart is csinosítjuk kicsit, nomeg szerzünk bútorokat, a belső szobákba is.
-És hol a kedves párod?
-Dolgozik. Este jön haza a zeneiskolából, ahol tanít. Tudod, most főleg ebből élünk. Zenéből, táncoktatásból, és a házi készítésű termékeinkből. Íme, az én dolgozóműhelyem-tárta fel Veszna az egyik belső kisszoba ajtaját. Szövőszék, varrógép, és polcok voltak ott, nomeg szép színes nemeztárgyak, cipők, táskák, fejfedők.
-Ez csodálatos! Mondtam én, hogy ügyes lány vagy, menni fog, amit terveztél! É még volna egy ötletem, ami azonban még csak tervbe van!
-Mondd csak, drága Katim-Veszna tekintete és hangja szokatlanul lágy volt, szinte angyali muzsikának tűnt, egész lényéből áradt egyfajta különleges harmónia, pozitív töltet.

-A sulinkban, ahol drámát tanítok, elkezdtük fontolgatni, hogy be kellene vezetnünk a népi kézművességet és a néptáncot, mint szakkört. Te pedig nagyon szívesen foglalkozol ilyesmivel. Ha megalakulna egy ilyen jellegű csoport, szeretnéd esetleg vezetni?
-Talán… Majd egyszer-mondta Veszna csendesen, szemeit titokzatosan lesütve. A kora nyári szellő finoman borzolta meg a sokak által irigyelt, bongyor fekete tincseit, a fák lombjai közül beszűrődő napfényben pedig finom arca most még jobban kivirult, még rózsásabbnak, teltebbnek tűnt, mint valaha, a bőre csak úgy ragyogott. Finom, szép formájú kezeivel pedig védelmezően támasztotta meg a nyári tunikája alatt jól észrevehetően, termékenyen gömbölyödő hasa alját.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: AltErna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 168
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 183
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1385 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz