Nem tudod milyen,
mikor a Nap ül a fák hegyén,
(s nem akna villan, a lobkoronák fölött),
vagy ontja melegét a vadvirágos rét,
(s nem terem benne parlagfű),
s ősi hévvel gyűrűzik rád a nyár,
(és nem kell a zavaros tó vizében keresned
a felüdülést). Honnan is tudnád milyen érzés
a lankákon heverő puha árnyakat figyelni,
(a tarra vágott hegyoldal helyett),
nem tudod milyen a ködben fürdő völgy,
(ami fölött nem épül betonlábakon álló híd,)
vagy amikor halkan siklik veled
a csónak, (s a folyó túloldalán nem
éktelenkedik egy szemétkupac),
de tudod milyen
a tél fagyos leheletétől félni,
a néma csöndben
(mert nincs hová menned,
hiszen házad már régen nem a tiéd).