meredek úton
nyögött kerék
nyomán,
baktató sorsunk
hol szivárványba
lép,
hol sárban
tapod,
hittem valamikor,
hogy
szürke való alá
bújt színeimet
te majd
kitakarod;
csokorba hervadt
álmok
bimbóin szárad
a könny,
kristálya kínoz
engem
csók helyett,
megváltó fohász
akadt el ajkadon,
s bennem is
minden ima
megrekedt;
(– Szeretsz?
– Szeretlek.)
konokul hallgatok,
hiányod
izzó lávájában
apró cseppekre
olvadok,
látomás kísért,
éjjelenként
igéz a képzelet,
te ma is
édes átokként
fájsz,
s bőrömön
égő heg
a bélyeged.
Megjegyzés: 2008-ban írt (fiók)vers alapján