Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ellie

, 251 olvasás, Securus , 5 hozzászólás

Ezerszín

Halkan sóhajt, és az égre néz. Gyönyörű barna szemei csillognak a holdfényben. Óvatosan letérdel a puha pázsitra, kezeit pedig finoman összeérinti.
- Köszönöm, hogy segítettél megszökni e borzalmas helyről!
Szíve nagyot dobban minden szó után, de csak folytatja:
- Kérlek, segíts, hogy menedéket találjak!
Az ima után lesüti bogár szemeit, és monoton légzés közepette óvatosan elterül a fűben. Szíve erősen lüktet, szemeire álmot szór az éj. A tücskök halk ciripelése viszi őt egészen a legszebb képekig, miket alvás közben lát.
A nevelőintézet borzasztó, sötét kamra az ő szívében. Az anyja elvesztése után érzett fájdalom felerősödött, mikor Ellie odakerült. A csupán 6 éves kislánynak annyi mindent kellett átélnie, oly sok fájdalmat, de ma este végre megszabadult arról a helyről. Fáradt, agyonhajszolt testét lila, kék foltok díszítik, a régen hófehér szoknyája csupa sár és korom. A tavaszi szél finoman simogatja puha arcát, mit már megannyi könnycsepp csípett vörössé. Talán ma éjszaka alszik legjobban.
Mikor a nap már az égen lágy sugarakat szór hátára, hosszú pilláit óvatosan szétnyitja, és megdörzsölve barna szemeit, felül a zöld pázsiton. A csobogó patakra vetődik először tekintete, majd meztelen lábát lassan belelógatja. A víz lágyan hűti őt, így végül ruhástul teljesen belemerül a frissítő patakba. Az őt körülvevő vízililiomokon kis, zöld békák ugrálnak. Ellie nevetve pancsol a vízben, és próbálja elkapni az összes kis kétéltűt. A játék hamarosan elviszi őt a parttól, és egy új területre ér, hol a magas fák óriási árnyékot vetnek a talajra. Ellie tekintete egyből egy kis virágon akad meg egy fa alatt, így izgatottan odarohan.
- Nahát, de gyönyörű vagy! Biztosan nagyon magányos lehetsz itt egyedül. Gyere! Tarts velem! – mosolyog a lila virágra, és le is szakítja – Legyen a neved, Sophie!
Szeme egy pillanat alatt megtelik könnyel, és vidám arca egyszeriben bánatossá torzul. Halk zokogás hagyja el a száját, mintha kicserélték volna.
Sophie volt az édesanyja neve. Ó! Mily gyönyörű volt az a kis ház, hogy együtt éltek, békességben. Ellie mindig segített anyjának sütni, aki esténként csodálatos esti mesékkel, és kedves ringatással hálálta meg a szorgos munkát.
- "Hunyd le szemed, majd elringat az éj, csendes sötétség betakar, anya hangja megnyugtat, hát aludj…" – énekli, miközben a fűben sírdogál.
A virág elhajítva fekszik mellette, és rászáll egy színes pillangó. A kislány zaklatottan rákiabál a rovarra, miközben kis kezével próbálja elhessegetni őt:
- Tűnj innen! Ne bántsd Sophie-t!
A pillangó azon nyomban el is repül, Ellie pedig gyorsan magához szorítja a virágot.
- Én nem engedem, hogy bármi bajod essen!
A virágnak lassan lehull egy szirma, a kislány pedig csak énekel neki, csak énekel, egészen addig, míg a nap le nem kúszik az égről, és a hold helyet nem cserél vele. Ellie is követi a nap példáját, és lassan lenyugszik. Az ének elhalkul, a tücskök pedig újra felébrednek, és a szokásos éji nótájukhoz kezdenek. A csillagok leple alatt alszik, csak alszik, semmi sem zavarja meg álmát. Bár tavasz van, az éjszaka fagyos hideget küld az erdőre, de a kislány ezt nem érzi. Mélyen szunnyad a puha fűben.
Reggel, mikor a nap sugarai végre kikukkantanak a dombok alól, egy idős néni vidám hangja zavarja meg az erdő csendjét. Kosárkát tart a kezében, és dalolászva szedi a friss szamócákat a bokrokról. Szeme hirtelen a fűben fekvő kislányra téved. Ekkor abbamarad az éneklés, és rémülten a kis Ellie felé szalad kissé pufók lábain.
- Jól vagy kislány? Ébredj fel, bogaram! – kiáltja a kétségbeesett nénike. De a gyermek nem mozdul – Élsz még, drágám? Szólalj meg!
Az asszony óvatosan letérdel Ellie mellé, és finoman megsimogatja rózsaszirom puha arcát. A lány pofija jéghideg, és teljesen lesápadt. Még a mellkasa sem emelkedik, ha levegőt vesz. Tán már nem is lélegzik. Ölében egy virág fekszik, mire mind két keze rá van téve. Ellie meghalt. A néni szeméből egy könnycsepp csurran a lány hideg testére, majd egészen a puha földig folyik.
- Jó éjt, kicsi lány! Remélem már jó helyen vagy! – suttog, majd lassan feláll, és hazafelé botorkál.
Ellie már tényleg jó helyen van. Az anyja ölében fekszik, ki lágyan ringatja, és gyönyörű hangján énekel neki. A kislány nagyra nyitja barna szemeit, és ismét az égre néz. Halkan sóhajt, és így szól:
- Köszönöm!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Securus
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 22

Page generated in 0.0407 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz