A második napon lépem bevérzett,
nem akartam- könnybe lábadt szemem,-
véraláfutások nyomán a lábam kék lett,
keveset alszom, valaki itt van velem,
de nem isten ez, valami több, megfogható,
a lepedőm sarkaival játszik és ha bejön
a nővérke, megkérdi kell e még altató,
ő arra biztat kérjek. Izgalmas ez a közöny.
A fájdalmas kétség, hogy mások aggodalma
mindent felemészt. Magammal kötözködöm.
Ebéd után kijött belőlem a saláta a tarja,
képzeletbeli ütések viszketnek öklömön.
A második napon mosogatják rozsdás vérem,
fél tüdőmet kiköpöm valami csészébe.
Mosolygok, mert nem tudom, de érzem,
hogy kevés volt, és nem lehet így vége.