(míg a felhő-pólya
ki nem szakadt
Isten keblén
csak egy hosszú élet
reménye maradt)
… zuhantam…
és jég-karmokra
hulltam
rémisztő
simogatások alatt
féldrágakőből
türkizzé csiszolódtam
átcikázott rajtam
ezernyi
félelem-fuvallat
hangtalan
jelbeszéd volt
a szemernyi
titok-sugallat
nem kértem
se édeset
se mostohát
mégis
a "szeretlek-pongyolát"
fekete vér
itatta át
amikor
halni készültem
szívem még mindig
boldogan dobbant
csillag-sorson maradt lelkem
toroncos lángokkal lobbant
(mégse lehetett
Isten kezében rugdalózó
szent-szemérem
fehér irgalom-pelyhekben
szállingózó
angyal-lét jel)
majd hirtelen
születésnapi bosszú
piroslott az égen
kihunyt idő-csóvái alatt
emlék-pernye fodrozódott
szürke hamu-képen
– de ez már
harmincnyolcszor
fordult elő
e lávából rakott fényen
nincs több erőm
se jövőre
se még tíz esztendőre
– kő-szilárd szívvel
érjek
egyedüllét-révbe?!