Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Engedj el!

, 438 olvasás, Senex , 6 hozzászólás

Szerelem

Furcsa, hogy alig gondolok rád.
Nem keresem az arcod a tömegben
és a buszról sem kutatok utánad,
a járdán csellengők között.
Elmúlt a bizsergés, ami
miattad belém költözött.
Eltűnt, a várakozástól gerincemen
futkosó édes borzongás, mikor tudtam,
aznap találkozunk. Nem jössz,
nem kell többé intenem. Nem! Kell!
Engedj el!
Az édes fintoraid sem érdekelnek már,
amelyeken jókat nevettem régen.
Nem akarom hogy bennem élj.
Nem vagy már a részem.
Szomorú szabad vagyok egészen.
Olykor felbukkan egy-egy emlék,
a kezed érintése, a szemed azúrkék,
hogy a peronon állni álom,
míg a vonatodat várom.
Mikor reggel a kávé mögül mosolyogsz,
tudom, mindjárt nevetni fogsz.
A gyertyalángfényű esték,
a hangod csengése, de már vége.
Vége.

Nem élek már, csak a szívem dobog.
Nagyon hiányzol, ha rád gondolok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Senex
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 210
Regisztrált: 1
Kereső robot: 32
Összes: 243
Jelenlévők:
 · Napfeny


Page generated in 0.1758 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz