Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: quentin: Csenddé váló szavaink nyomába lépve…

, 881 olvasás, secondEduard , 2 hozzászólás

Kritika

Csenddé váló szavaink nyomába lépve végtelenbe érünk


(rövid, kissé rendhagyó kritika)

"Ezt a történetet nem lehetett átfutni. Bele kellett bújni, és megtalálni a saját belső hangunkat" -írja Carie, és igaza van. Én azonban nem tudtam sem belebújni, sem megtalálni a saját belső hangomat. Talán mert ez nem is az én saját belső hangom, hanem a tiéd. Meg esetleg Carié, és sok más tagé, de bizonyára vannak sokan olyanok is, mint én, hogy nem tudnak azonosulni a történettel. Apropó: történet. Ez nem történet, és éppen emiatt nem tudtam magam átadni az olvasás okozta élvezetnek. Elmagyarázom. Mint kritikus, mint hozzáértő, mint nem hozzáértő és mint olvasó is.

Adott egy jól induló, a helyszínt ill. a kezdő szituációt tekintve kissé abszurd történet. Az abszurditás egyébként majdnem hogy jelentőségtelen, hiszen nem ez az első sztori a világirodalomban, belevéve az amatőröket is, ahol "életre kel" egy halott. Maga a sztori jól kezdődik, érdekes, lebilincselő, olvasmányos, és ha nem is vágtáznak benne a kalandosnál kalandosabb, konfliktusokkal teleszőtt események, az első rész után mindenképpen azt várja a novellákat ismerő novella-olvasó, hogy mindjárt jön a vágta, a kiéleződés, a nagy konfliktus, az izgalom, a nevetés, a sírás-rívás, amit majd a végén egy nagyon odaillő cselekményekkel teli történetlezárás követ majd.

A második részben a novella-jelleg, mint olyan, elkezd megszűnni, és a harmadik részt is elolvasva az olvasó rájön arra, amire Carie is rájött, meg még sokan mások is. Ebben a történetben, már amennyire történet ez, nem a sztori, a cselekmény-felépítés a lényeg, hanem a belső tartalom, a sokszorosan leírt, és a végén is összefoglalt mondanivaló. Talán nem is írnám mindezt, hanem oldalakon át csak áradoztam volna a művedről, ha jegyzetként, a szerelem témakörbe küldöd be. Még a próza-sajgó lélekkel is kiegyeztem volna. Azonban akármit is teszek magammal, akárhogyan próbálok elvonatkoztatni az "elvont, költői-filozófikus lelkületű" érzésleírástól a valóság irányába, nekem, mint földhözragadt novellaírónak és ugyanilyen "földhözragadt" elvárásokkal rendelkező olvasónak ez nem megy.

Igazából lehet ez kissé "elvont", rendhagyó stílusban írt és a szabályokat felrúgó tartalmi felépítésű novella is, ez sem az első ilyen lenne a világtörténelemben, pontosabban az irodalom történetében. Mégis, számomra a hagyományos novelláktól annyira eltérő alkotás ez, hogy ha nem is csak egy szemszögből, de a Carie-féle felfogást fő szempontként figyelembe véve nem tudtam ezt a művet sem jól olvasni, sem a célnak megfelelően felfogni és értelmezni. Azt jelenti ez, hogy tudom, érzem, mennyire jól írtad meg, mennyire szépek, hibátlanok a mondatok, mennyire magasra állított erkölcsi mérce mellett tudatod a filozófiai kérdések mögé bújtatott szerelem-érzés elsődleges fontosságát, és azt is jelenti, hogy őszintén, érzelmi túldíszítés nélkül adod át önnön magadat, belső világodat az olvasónak. Ám e jellemzés és értékelés mellett az én belső világom arra is reagál, ami nekem túl sok: a legintimebb, legmélyebb, legfájóbb érzéseimet látni úgy, ahogyan én nem szeretem őket látni. Ezeket más tollából ennyire nyíltan olvasni számomra a szentimentalizmust jelenti, a szó összes értelmében. S ha már ide jutottam, a másik, a nem igazán dicsérő véleményemhez, akkor el kell mondjam azt is: ezeket a gondolatokat, érzéseket, a nagyon mély, és minden ember számára fontos mondanivalót többször is, mindig kissé más megközelítésben nyújtod át az olvasó lelkének. Túl sok nekem az érzelmi ráhatás.

Eszem ágában sincs személyeskedni, de úgy vélem, egy Carie-, egy Roni- vagy akár Emese- és Wenus-szív ezt a sokszorosan telített szerelemérzés leírást könnyebben, sőt "jólesőbben" veszi, mint egy átlagos férfi. Egyszerű leszek és nyers: jól tudjuk az orvostudományból, a pszichológiából is, hogy amíg a nők - úgymond szentimentálisan - hosszas gyengédségre, simogatásra, édes szavakra, félórás szóbeli bevezetésekkel tarkított egy szál virág átadásra, szerelmeslevelekre vágynak, az alatt az idő alatt egy férfi megivott két sört, megnézett egy rövid foci összefoglalót, kicserélte a zárat, egy perc alatt felöltözött, anélkül, hogy eszébe jutott volna, ugyan, mit vegyen fel, és semmi perc alatt megkívánta a feleségét, különösebb másfél órás előjáték nélkül. Mondtam, hogy egyszerű leszek és nyers, talán kissé durva is voltam. Nyilván, közel sem azt akartam sugallni, hogy a novella férfiaknak való, a szerelem-jegyzet meg nőknek, hanem arra próbáltam rávilágítani, hogy egy érdekfeszítő, cselekménydús és eseményekben gazdag novella mindenkihez közel állhat, míg egy ilyen nagyon mélyről jövő és az olvasói lélek mélységeinek címzett "túlvilági" érzelemkifejtés kevesebbeket érinthet meg, lévén eleve az olvasáshoz, a beleéléshez is fokozottabb figyelem, koncentráció és empátia szükséges. Számomra ez a novella, azontúl, hogy szentimentális, és az érzések leírásában túlontúl részletekbe menő, nem nyújt igazi olvasói kielégülést. Ha ezt a témát, amit itt a novelládban kifejtettél, élő szóban, 4-5 órán keresztül kitárgyalnánk, te meg én, akkor a beszélgetés végén biztosan tíz darab kék csillagot kapnál tőlem, sőt, jöhetne egy újabb rund is. Így azonban azt kell mondjam, amíg ezt az írást nem filozófiai jegyzetként látom a szerelem-fájás témakörben, addig ez számomra nem lesz tökéletes, bár az ízlésemhez közelálló akkor sem.

Más dolog, hogy a szívemhez közel áll, de igazán közel kerülni hozzám, ahogy talán másokhoz is, kissé más úton lehet.

Az alapötlet, a keret jó. A megfogalmazás is magas színvonalú, és a mű felépítése sem rossz, de ez utóbbi esetében itt inkább beszélhetünk nagy lombkoronájú, rengeteg ágból álló hatalmas érzés-fáról, mint egy előre tervezett és helyenként díszítéssel kirakott egyszerű, de biztosan megépített novella-épületről.

A novella kategóriától nem tudok elvonatkoztatni, saját ízlésvilágomtól azonban igen, ezért a művet erősen jóra, azaz 8 pontra értékelem.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 7
Kereső robot: 10
Összes: 32
Jelenlévők:
 · imreolaah
 · Kavics
 · Nikolett
 · PiaNista
 · Ravain
 · Sutyi
 · Zentai Tóth Béla


Page generated in 0.0413 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz