Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: NeMo: A Hírvivő

, 927 olvasás, secondEduard , 2 hozzászólás

Kritika

A Hírvivő (NeMo)

A novella olvasása után vegyes érzelmeim, vegyes gondolataim vannak. Olyan "típusú", olyan tartalmú ez a felnőtt mese, amire itt az oldalon "nem illik" rosszat mondani, s a tagok nem is szoktak ilyet tenni. Valahogyan szentségtörés lenne, ha én ezt a novellát megkritizálnám. Ugyanakkor mégis megteszem, mert két dolgot kell figyelembe vennem, s az igazat megvallva mindenkinek két dolgot kellene figyelembe vennie: az adott írástól kapott érzést, hatást, vagy ha úgy tetszik, katarzist, s emellett a szakmai szempontokat, konkrétan a nyelvtant és az irodalmat.

A kritika rovatba írt elemzéseknek nem feladata az irodalomtudományi bekategorizálás ill. a kategóriák, a műfajok jellemzőinek és kellékeinek ismertetése, néhány szóban azonban ki kell térnem ezekre, hogy jobban átlássuk A Hírvivő c. novella irodalmi, mint irodalomtudományi, azaz műfaji kritériumoknak való megfelelését. Elsőként a szinte minden prózai mű alapvető tartalmi eszközeivel kezdem, s ezek: a bevezetés, a tárgyalás, a befejezés. NeMo sztorijának van megfelelő, két rövid bekezdésen át tartó bevezetése, van részletesen taglalt, kellő információt adó tárgyalása, amely "a rendkívüli az a fényes kis Izé volt" mondattal kezdődik, s van logikusan levezetett befejezése is, ez az utolsó két sor, bár e két sorban talán egyszerre látszik a tetőpont, a kulmináció, és a megoldás is, mint prózai-tartalmi kellékek.

Ha novelláról beszélünk, kissé szélesíteni és pontosítani is kell a fent leírt alapvető tartalmi felépítés sorozatot. A mellébeszéléseket elkerülendő a Fazekas enciklopédiából idézek.

"A novella (latin 'új, újdonság') vagy a gyakran szinonimájaként használt rövid elbeszélés a kisepika műfajai közé tartozik. A legáltalánosabban elfogadott meghatározás szerint a novella olyan, tömören előadott történet, mely nem törekszik a valóság extenzív totalitású ábrázolására*, rendszerint kevés szereplő vesz részt benne, az idő és a tér viszonylag szűkre szabott, szerkezete behatárolt, egyenes vonalú, rendszerint egy sorsdöntő esemény fordul elő benne, és meglepően, csattanószerűen zárul. A novella nagyon fontos eleme a fordulat, a cselekmény menetében, elbeszélésmódjában bekövetkezett hirtelen változás, ami a cselekmény látszólagos logikáját megtöri, a novella tempóját felgyorsítja, és a végkifejlet közeledtét jelzi. Szerkesztése szerint megkülönböztethetünk keretes novellát (pl. Boccaccio novellái), ez a típus általában novellafüzér része, és keret nélkülit (ilyen az újkori novellák nagy többsége)."

(* a külvilág teljességgel történő ábrázolása)

Mivel A Hírvivő c. írás műfaja - elvileg - novella, így azt a novella meghatározása szerinti szempontok alapján kell elemezni, ám egyetlen műfaj szerinti behatárolás vagy ún. bekategorizálás miatt nem biztos, hogy ezt a művet éles kritikával és a hiányosságok felsorolásával kellene illetni. Emiatt a novella fő jellemzőire csak érintőlegesen, mintegy érdekességképpen mutatok rá e prózai mű részletes elemzése során. Az analízis elsődleges célja az általános prózai kellékeknek való megfelelés és az olvasóra tett hatás felmérése. Hozzáteszem, a novella kritériumainak figyelembevétele nélkül ez elég nehézkes lenne.

A Hírvivő c. írás első ránézésre túlságosan széttagolt, a bekezdések csupán három- öt sorból állnak, nagy ritkán kettőből, s egyszer, a párbeszédes résznél kilenc sorból. A párbeszédeket egyébként elég sajátosan jelöli az író, az említett kilenc soros részben helyesen, ám sok helyütt a leíró-elbeszélő szöveg közepébe beilleszt egy-egy rövid dialógust, vagy akár egy egymondatos monológot is. A szabály az lenne, hogy a párbeszédeket mindig a sor elején, gondolatjellel kezdjük, s az első mondatra választ adó szereplő megnyilatkozása már egy következő sorban történjen, szintén gondolatjellel bevezetve. Az elbeszélő részek közepébe beiktatott gondolatjeles monológok nem számítanának hibának, ha az egész próza során hasonló tematikát követne a szerző, és ha nem lenne a novellában dialógus. Egy kissé fura és stilisztikai szempontból nézve - formailag - helytelen az a "majdnem-párbeszéd", amikor a tündér beszél a férfihoz, s ezt a monológot öt (!) bekezdésen át folytatja, néha-néha gondolatjellel megszakítva a közlést s így beszúrva-leírva a férfi reakcióit. A novella szerkezetének behatároltsága, egyenes vonalúsága nem biztos, hogy ráillik e szokatlan és magához az írás terjedelméhez viszonyítva túlontúl hosszú "párbeszéd-monológra". Azért írok a monológ mellé párbeszédet is, mert a hosszú megszólalás során azt NeMo valamennyire érzékelteti, hogy végig a tündér mellett van a férfi, figyeli a hozzá szólót és reagál rá. Bár ezt a reagálást, reakciót eleinte csak sejtjük és később, a próza végén tudjuk meg biztosan.

A külvilágot, az előzményeket, ha nem is a teljességre való törekvéssel, de leírja a szerző, s így a mű a novella eme kikötésének megfelel, sőt, a tündér megjelenésének miértjével is tisztában vagyunk, s az olvasóban nem merülnek fel kérdések az erre vonatkozó ok-okozati összefüggésekkel kapcsolatban. A kevés szereplő, az idő és a tér viszonylag szűkre szabott jellege is megtalálható a prózában, bár az egyenes vonalúság és a tömörség (mint fentebb említettem), kissé elvész a tündér eléggé hosszú monológjában. Ez a monológ, látszólag, nem igazán a férfi gondolatait, érzéseit fejezi ki, hanem a tündér "jóslatait", hiszen a férfi "gondolatai kalandoztak a messzeségbe", "mindig elszorult a szíve a fájdalomtól", és "álmodozott". Ám egy tündér, éppen azért, mert tündér, mindenről tudhat, s így tündér-szerepén keresztül kellően jól rávilágít a magányos, elhagyott férfi lelkiállapotára és vágyaira. A sorsdöntő esemény tulajdonképpen maga a tündér, annak megjelenése, és az általa hozott üzenet: a főszereplő jövőbeli boldogsága. Erre utal maga a cím is, s emiatt, önnön jelentésén kívül, a cím nagyon frappáns, találó és lényegi információt is hordozó-átadó írói eszköz. A meglepő, csattanószerű lezárás, még ha a sorok között benne is van a műben valahol, annyira nem meglepő, és nincs kihangsúlyozva semmilyen erős, új vagy váratlan fordulattal. Mégis, ha a sztorit kedves, csodaszerű tündértörténetként értelmezem, a befejezése finoman, kellő emberi átérzéssel leírt romantikus végkifejlet. A novella szerinti fordulat, hirtelen változás a tárgyalás részben nem található meg, hiszen maga a tárgyalás illetve annak kezdete a hirtelen bekövetkezett váratlan fordulat: a tündér megjelenése. Általános prózai és nem novellai szempontokat figyelembe véve a természetes dolgok logikai megtörése, azaz magának a tündérnek a sztoriban való szerepeltetése - ügyes, fantáziadús írói vénára vall, sőt, a tündér-jelenség létrehozásával a tartalom és a mondanivaló is egyszerűvé, világosan érthetővé válik. Mondhatnám azt is, hogy - bár a főszereplő mindenképpen a férfi -, a tündér ennek a szép prózai műnek az alapköve, az alapértelmezése, s így egyben a tartalma és a mondanivalója is. Ha tovább megyek a "lelki" elemzésben, meg kell még állapítanom, hogy maga a tündér nemcsak a férfi lelkivilágát, vágyait, leendő boldogságát szimbolizálja, hanem, mint tündéralak, magát a férfi kislányát is, aki számára minden más ember felett áll. Ezért lehet tündér. A novella - mint műfaj - szempontjait érintőlegesen figyelembe véve azonban azt is meg kell jegyeznem, hogy helyenként, főleg az ún. hosszú monológban a tündért, gondolat-kifejtéseivel és jóslásaival együtt, kissé soknak találtam. Még akkor is, ha - valljuk be - az olvasó pozitív, jóságos tündérmesét akar hallani. E tündér-monológ kapcsán kell megemlítenem azt is, hogy a főszereplő nem igazán jut szóhoz. Bár biztosak vagyunk benne, hogy a tündér által elmondottakkal teljesen egyetért, erre utalások is vannak, magáról a jelenéről, érzéseiről nem nyilatkozik, s így az olvasó számára a nem eléggé ismert jelenlegi boldogtalansághoz képest az előre jósolt boldog jövő túlságosan is tündéri. Épp emiatt a biztosan bekövetkező felhőtlen jövőképbe némi kétely, és alig-alig érezhető szomorkás hangulat is becsúszott. A " rájött, ez most már nem is számít" mondatból, és a legutolsóból is, érezhető a férfi szerény optimizmusa, ám sem a próza elején, sem a végén nincs utalás arra, hogy határozott karakter lenne, vagy hogy a tündér hatására konkrét, határozott tettvágya keletkezett volna.

A novella és ezen belül a tartalmi felépítés, stilisztika szempontjait figyelembe véve - fentebb megindokoltan -, A Hírvivő c. alkotást alig közepesre lehet értékelni. Ám mivel egyszerű prózaként, s ezen belül "felnőtt tündérmeseként", kiemelve az empátiát, a kedvességet, a hangulatot és az átérezhetőséget ezt az írást jónak találom, így a kétféle osztályzatból átlagot vonva erre a prózai alkotásra hat (6) pontot adok, azaz - az AMF szerinti skálán – viszonylag jóra értékelem.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 2
Kereső robot: 9
Összes: 24
Jelenlévők:
 · Destiny
 · Szati


Page generated in 0.039 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz