Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: polgarveronika: Szamárfül

, 931 olvasás, secondEduard , 6 hozzászólás

Kritika

(Rövidített, nem mindenre kiterjedő kritika – az írót megszólítva)

Kedves Veronika!

Nagyra becsülöm az írásaidat, mint annak hangot adtam, a Holdárnyék c. novellád, különösen a tartalom és a tartalmat leíró stílus miatt, utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű. S bár ezen írásod egy díjnyertes alkotás, mégis veszem a bátorságot, hogy egy két kifogást emeljek a novellád stílusával kapcsolatban. Nyilvánvalóan sokan lesznek, akik nem értenek majd egyet velem, mégis, ha már idejöttem dicsérni, kötelességemnek érzem, hogy ne hallgassam el őszinte véleményemet.

Ez az írásod is nagyon jó, méltán nyert első díjat a pályázaton. Hozzáteszem, nem ismerem sem a második, sem a harmadik helyezett pályaművet. Mint egyszerű olvasó, mindig is az egyszerű, a lényeget tömören és frappánsan leíró műveket szerettem. Nem sorolom most fel a világirodalom nagyjait. Ez a novella nagyon jó, bár a mondatonkénti terjedelme kicsit talán hosszú, talán helyenként túlbővített. Lehet az is, hogy a nagyon jól megcsavart, művészien ábrázolt, kicsit sem egyszerű szépirodalmi mondatok megalkotásáért kapta a novella az első díjat. Így, ahogyan te írsz, biztosan senki nem tud írni, ám mégiscsak újra céloznom kell a Holdárnyékra, ahol a festői, sőt már-már költői képek és a metaforikus táj- és cselekményleírások nem megtorpanásra, hanem izgalmas továbbolvasásra serkentik az olvasót. Itt e művednél ezt a gördülékenységet, ha éreztem is, de minduntalan megszakította egy-egy olyan túldíszített, sokszorosan bővített mondat, melynek értelmezése miatt néha-néha kiestem a történet sodrásából.

Nem idézek túl sokat, nézzük mindjárt egy egyszerűbb mondattal.

"A felsőbb évesek szájhagyománya, mint kanál végéről az ámbraszínű méz, úgy csorgott le hozzánk is, és Boros Jenő úgy viselte magán ezt nevet, mint egy meleg házipapucsot."

Itt kétszer is visszaolvastam, mi is az a kanál végéről lecsorgó ámbraszínű méz, de nem lettem okosabb. Lehet, nagyon sokan tudják, mi ez, nekem egy kis nehézséget rejtett. A mondat végén a meleg házipapucs teljesen érthető, ám olyan jelzők, hasonlatok ezek, amelyek terjedelmükkel hosszabbak, mint maga a lényeget kifejező mondat, és engem például kicsit kizökkentettek az olvasásból.

Úgy gondolom, egy novellában, regényben, illetve bármilyen prózai műben fontos ez egyszerűségre törekvés, és az érthetőség. A szépen leírt mondatokban legyen benne a lényeg, az információ. Törekednünk kell az írói/költői képek által megvalósítható szépségre, esztétikára, díszítésre is, ám ha a túldíszítettség, túlcicomázás miatt elveszik a lényeg, akkor a hat-nyolc tagmondatos mondatokban elveszik az olvasó is, és nem biztos, hogy a mű végére visszatalál oda, ahová kellene. Az alábbi mondatod arról szól, hogyan és mit magyarázott a tanár, azonban ezt úgy írtad le, hogy már a közepénél meg kellett állnom, és újraolvasnom az egészet, hiszen maga a mondat majdnem olyan hosszú és bonyolult, mint az én hozzászólásaim bármelyike.

"Széles gesztusokkal magyarázott, időnként visszatolta az orrnyergéről lecsúszott szarukeretet, és a vastag üveglencse biztonsága mögül apró egérszemekkel figyelte, hogy megértjük-e mindazt a csodát, amely lehetővé tette, hogy átbukdácsolva évmilliók tüzes, jeges, vizes kataklizmáin, be-bekukkantva a fejlődéstörténeti zsákutcácskák sokat sejtető, de meddő ígéreteibe, sikerrel kifaroljunk azokból, és mindenféle kósza génrandevúk után végül is előálljunk saját magunkkal."

Elővettem a szép és hosszú mondatokat alkotni jól tudó Gustave Flaubert Bovaryné című művét (Gyergyai Albert fordításában), és találomra kikerestem két hosszú mondatot. Íme az első. (Érdemes figyelmesen elolvasni!)

"(Egyébként folyton szaladgált, mindig a ház ügyes bajos dolgaiban.) Ő járt el az ügyvédekhez, a törvényszéki elnökhöz, ő tartotta eszében a váltólejáratok dátumát, neki kellett kiharcolnia egy-egy mentő haladékot; s odahaza varrt, mosott, vasalt, vigyázott a napszámosokra, s törlesztgette a sok számlát, miközben a háziúr nem törődött semmivel, egyre valami álmatag és duzzogó révületben élt, amiből időnként azért ébredt csak fel, hogy feleségét bántó és bosszantó szavakkal sértegesse, s csak pipázott a tűzhely mellett, nagyokat sercentve a hamuba."

A mondat, mint látjuk, kicsit hosszabb, mint a tőled beidézett, azonban tartalmilag annyi új - persze nyilván tömör és nyers - információ rejlik benne, mint a te egész novelládban. Jól látható, hogy Flaubert nem a túldíszítést, nem a jelzők, az alá- és mellérendelő tagmondatok halmozását tartotta szem előtt, hanem egy művészien hosszú összetett mondatban annyi információt adott át, amennyit csak lehetett. Tény az is, hogy Flaubert-t meglehetősen száraznak találják, azonban nem mondhatnám, hogy száraz a stílusa abban a szép hosszú mondatban is, amellyel Bováryné haldoklását írja le.

"Nyelve teljesen kifordult a szájából; két szeme forgott, s egyre halványabb lett, mint két kialvó lámpagolyó, s már-már halottnak nézték volna, ha bordái nem mozognának olyan iszonyatos sebességgel: vad lihegés rázta őket, mintha a lelke tombolt volna, hogy szabaduljon kötelékeiből."

Látszik, hogy itt nem információk hadát adja át, legalábbis nem olyanfajtáét, mint az előző mondatban, hanem mértékkel és nem túlzó hasonlatokkal ábrázolja részletesen az "egy információt", a főhős haldoklását. Itt e mondatában egyetlen cselekményt jár körül, de fantáziája mégsem ugrándozik sem az evolúcióra, sem az ámbráscetre, de még a díszkoszorús temetésre sem. Egy téma, egy tartalom, egy mondanivaló - egy bővített, összetett mondatban. Az előző Flaubert-i mondatban éppen az a nagyszerű, hogy amit kissé kidíszítve el lehetett volna mondani 10-20 mondatban, azt Flaubert egyetlen egy összetett mondatában tárta elénk.

A novellád tartalma, megfogalmazása, logikai felépítése és a csattanója kiváló.

Hosszabban nem óhajtok írni, mert már így is teliszórtam a kritika rovatot, a végén még annyit beszélek a túlbonyolításról, hogy saját csapdámnak leszek a foglya. Összefoglalásul elmondom, nekem, személy szerint, nem tetszenek a nagyon bonyolult, hasonlatokkal túlontúl telitűzdelt mondatok, de persze ezt nyilván olvasója válogatja. S az, hogy Flaubert-rel hasonlítgatlak, részemről dicséret akart lenni, mert - köztünk szólva - írsz te olyan jól, hogy a világirodalmi nagyságokkal egy lapon említselek.

Művedet azért osztályozom "csak" nagyon jóra, mert a fent elmondottak alapján a Holdárnyék nekem jobb volt, s így, ha az majdnem kiváló lett, a Szamárfül nálam egy nagyon jó (8 pontos) értékelést érdemel.

Barátsággal: József

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 8
Kereső robot: 24
Összes: 48
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · BFanni
 · Divima
 · galamboki
 · Kavics
 · PiaNista
 · Sutyi
 · Tiberius


Page generated in 0.0475 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz