Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: akasa: Ma

, 1903 olvasás, secondEduard , 1 hozzászólás

Kritika

Elnézem ahogy arrébb tolod
a tányért az asztalon.
Már utoljára talán, hogy látod
és láthatom.
De már te sem tehetsz csodát.
Rongy szerelmünk morzsáit szórod
s ahogy kinyitod lassan a kalitkát…
Ha akarod magammal viszem.

Szerelmünk halott kékmadarát


A verset minden szempontból KIVÁLÓRA értékelem. Némi értelmezést, elemzést szeretnék itt leírni. Hangsúlyozom azonban, hogy az én elemzésem nem biztos, hogy egybeesik a költő véleményével; ezt nem tudhatom. Mivel itt e rovatban kötelező negatívumot is írni, így bevezetőül elmondom, hogy a legutolsó mondat után én tettem volna egy pontot. Ez az egyetlen dolog, amit negatívumként értékelhetek, attól függetlenül, hogy pont nélkül is tökéletes a vers és ezt meg is fogom magyarázni.
Akasa e verse igen tömören, velősen fejezi ki a lényeget. Egy elmúlt vagy inkább múló szerelem fájó befejezését. A tányér az asztalon az együttélés, az együttlét szimbóluma. És most ezt a tényért a kedves arrébtolja. Már semmi nem olyan, mint a régi. Rájön erre a költő is, tudja, hogy utoljára láthatják a tányért. Ez az együttlét most az utolsó. Talán. Ez a talán azt jelenti, hogy nem biztos, azaz a szerelmesben, mégha nem "úgy" is szerelmes már, megszólal a remény. "Csak az fáj, hogy már nem fáj az, hogy nem vagy" -írtam egyszer egy versemben. A szerelem elmúltával a remény nem múlik el teljesen, ez e versből is kiolvasható. És mint ahogy a szeretett kedves sem tehet csodát, úgy a költő sem. Ami elmút, az vissza nem hozható. Már csak a rossz emlékek apró darabjai, a rongy szerelmünk morzsái maradtak. És vége, a maradékot is el kell engedni, s ahhoz, hogy a kapcsolatot lezárjuk, mert szerelem már nincs, csak rongy (azaz mit sem érő) szerelem, el kell engednünk magunkból minden fájdalmat (ellenségeskedést, kedvességet, dühöt). És valaki elviszi a fájdalmat magával. A költő viszi el ebben a versben. Itt a vége. Aztán folytatódik és egyben még egyszer befejeződik a legutolsó mondattal. Ez a legutolsó mondat egy sora ellenére vers a versben. Összefoglalja az egész tartalmat, mondanivalót ad és egyben megoldást is nyújt. Verstanilag is, nyelvtanilag is, logikailag is és érzelmileg is. Megoldást a titkon kívánt talán-jövő felé.

Ebben a versben a pontok a (nyelvtani) mondatok végét és/vagy egy-egy cselekmény leírását, megtörténtét jelzik. Persze általában egy cselekménynek, annak megtörténtének leírása (akár részletesen is) megfelel egy nyelvtani értelemben vett mondatnak. A szabályos mondatban benne kell lenniük azoknak a mondatrészeknek, amelyek a mondatot teljessé és ezáltal értelmessé teszik. A "Ha akarod magammal viszem." önmagában minden más szövegkörnyezet nélkül nem teljes mondat, kevésbé pontosan érthető, mivel nincs benne tárgy. Mit viszek magammal? Éppen emiatt írtam az előbb, hogy nem minden cselekmény egyszerű szavakkal történő kifejezése lehet mondat.

"… a mondat is a közlemény természetes egysége, illetőleg a minimális közlemény, amely további hasonneműekre már nem osztható… az a legkisebb beszédegység, amely a tényleges vagy elképzelt valóságot ábrázolja, kifejezi a beszélőnek erre vonatkozó állásfoglalását, s - a ritka kivételektől eltekintve - felhívja rá a hallgató figyelmét." (Rácz Endre: Mondattan / A mai magyar nyelv / Egyetemi tankönyv / Tk. Bp. 1985.)

A mondatok után, jelezve azoknak egységességét és végét, általában pontot (vagy más írásjelet) teszünk. Kettőspontot általában akkor teszünk, ha fel akarjuk hívni a figyelmet egy-egy fontosabb dologra, vagy ha ki akarjuk emelni azt, hogy most egy fontosabb dolog következik. Mindenképpen akkor használjuk, ha a közlendőnk után tartott logikai hatásszünet után valami előre várható új információ következik. E versben a mondatok után nem következik semmiféle előrevárhatóan új vagy az előző közléshez képest kiemelkedő információ. Itt az összes mondat önmagában kiemelt az egész tartalomhoz képest, de nem az előző mondathoz képest. Valamennyi mondat (és gondolati egység, cselekményleírás) egyenértékűen fontos a többivel. Ezenkívül egyenként is lényegesek, lényeget kifejezőek, ereszkedő intonácóval és lezártak, a végükre pont kell. És szünet. És hatásszünet. (Nem keverendő a hatásvadászattal!)

A költészetben azonban sokféle forma, írásmód, stílus, (költői) eszköz (stb.) megengedhető. Éppen az érzések, a hangulat és a hatás átadásának kedvéért. E fenti versben minden mondat után szünet van. Ezentúl a pontok helyett nagyon nem lenne szerencsés sem a vessző, sem a kettőspont használata, egyszer a fentebb elmondottak miatt, másszor pedig a pontok helyetti vessző kapásból felborítaná e lényeget kifejező mondatok "érzelmi" önállóságát. (Egybeolvadna a másik mondattal egymás jelentőségének a rovására.)

A "Ha akarod magammal viszem." után azért van pont, mert a költő érzelmileg és logikailag is lezárja a verset, mégha nincs is tárgy a mondatban. Nyelvtanilag nincs lezárva, de ez egy vers, és nem nyelvtani példamondatok sorozata. Lezárja és pontot tesz. Szünet van. Sőt! Itt a vég, a befejezés. Persze, felevetődik a kérdés, hogy akkor miért nem kettőspontot tesz. Azért nem, mert ez nem felsorolás, a költő nem vár semmit. Vége! És aztán megoldja ezt az egész befejezés-lezárást egy kibontással: a szerelmünk halott kékmadarával. Ha nagyon belemegyek, akkor a madárnak még szárnyai is vannak, repül, tehát szabad, bármi lehet még…

"Rongy szerelmünk morzsáit szórod
s ahogy kinyitod lassan a kalitkát…
Ha akarod magammal viszem.

Szerelmünk halott kékmadarát "

Túl banális, túl nyelvtani, túl szabályos, túl művészietlen lenne ide ( a "viszem" szó után) a kettőspont. De a szünetet, a mondat véget valahogy jelölni kellett. Mégpedig ponttal. Enélkül nem jött volna le a vers végső nagy értelme, mondanivalója, nem lett volna igazi a katarzis. Az új információ kibontása és egyben a vers tartalmának megoldása az utolsó mondatban rejtőzik. Azért kibontás (is) ez, mert az egész vers zseniálisan mindentelmondó befejezésével egyidőben elindul valami új: a kalitkájából kiszabadított kékmadár, még akkor is, ha ezt már csak a reménytelen szerelmes viszi magával. Egyébiránt meg a kék a reménység szine.

A legutolsó sorban pedig azért nincs pont, mert kiszabadul a fájó múlt ( "halott") és ezzel egyidőben elindul a szerelem kékmadara a szabad élet felé… És nincs vége, nem lehet vége, ezt érzi a költő a szíve mélyén, bár az eszével tudja, hogy vége van. Ezért írta a verset és ezért engedte kinyitni a kalitkát.

Ez egy nagyon fájdalmas, szomorú szerelmesvers. A költő pedig kételkedik, mert lelke legmélyén még valamit vár ettől a kékmadártól. Nagyon titkon ott van az utolsó két sorban az optimizmus. "Ha akarod…" Nem azt mondja: tudom, hogy akarod, hogy magammal vigyem, hanem azt: "HA akarod…" És bár a közös szerelem, a kapcsolat halott, de el fog repülni az a kékmadár. A költő szíve mélyén biztosan. Ezért nem tett ide pontot, meg három pontot se, meg semmit se. Majd az olvasó a szívében odateszi.

Tisztelettel: József

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: secondEduard
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 7
Kereső robot: 12
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · galamboki
 · Nikolett
 · Szati
 · Tollas
 · Trex
 · VDavid


Page generated in 0.043 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz