Navigáció


RSS: összes ·




Memoár: végtelen volt

, 305 olvasás, csendeseste , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Mi az élet? Csalódás a tengerek fátylán?
Vagy a szerelembe vetett hit kudarca az élet árnyán?
Ha valaki, én tudom mi az a szenvedés.
Egy felhőről, a porba süllyedés,
kínok között heverő szív melyben a gyengeség körbenéz.
Szeretnék lelketlen tárgy lenni. Nem gondolva a lelketlen fájdalomra,
mert kínjaim közt épp egy macska néz, ahogy elhullok a sorba.
Szilaj tekintete ostorozza lelkem,
lehet, én leheltem emberekbe bizalmat.
Bizalmat, melyet én nem éreztem, csak némán elvéreztem.

Fáj most valami benn.
Benne megtaláltam gyengeségem, merészségem,
vele úgy néztem a holdra, hogy szívem matricáját ragasztottam szívére.
Az élet ívére tettem fel életem, és összetört egy tükör a szeme színében.
Nem látom a színeket, álmomban meghalok, és újra élem a csínyeket,
melyeket veled nevettem át a kínos percekben.
Nehéz sírni hisz szikla voltam, de a szemedben a fény mindig összeroppantott,
csak szeretnék mindig egy tegnapot a múlt homályában.

Fájó élettel most mit mondhatnék mást,
Madách merülnek bennem és terítenek rám kínzó megnyugvást,
mert "legnemesebb szív az, amelyik inkább vérzik, mint hogy megsebezzen mást".

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Memoár
· Írta: csendeseste
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 295
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 320
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 0.1852 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz