Mi az élet? Csalódás a tengerek fátylán?
Vagy a szerelembe vetett hit kudarca az élet árnyán?
Ha valaki, én tudom mi az a szenvedés.
Egy felhőről, a porba süllyedés,
kínok között heverő szív melyben a gyengeség körbenéz.
Szeretnék lelketlen tárgy lenni. Nem gondolva a lelketlen fájdalomra,
mert kínjaim közt épp egy macska néz, ahogy elhullok a sorba.
Szilaj tekintete ostorozza lelkem,
lehet, én leheltem emberekbe bizalmat.
Bizalmat, melyet én nem éreztem, csak némán elvéreztem.
Fáj most valami benn.
Benne megtaláltam gyengeségem, merészségem,
vele úgy néztem a holdra, hogy szívem matricáját ragasztottam szívére.
Az élet ívére tettem fel életem, és összetört egy tükör a szeme színében.
Nem látom a színeket, álmomban meghalok, és újra élem a csínyeket,
melyeket veled nevettem át a kínos percekben.
Nehéz sírni hisz szikla voltam, de a szemedben a fény mindig összeroppantott,
csak szeretnék mindig egy tegnapot a múlt homályában.
Fájó élettel most mit mondhatnék mást,
Madách merülnek bennem és terítenek rám kínzó megnyugvást,
mert "legnemesebb szív az, amelyik inkább vérzik, mint hogy megsebezzen mást".