Lelkemben csend-mélyen nyugalmam hallgatom,
Békéje elűzte üvöltő sóhajom.
Fájó múlt ágait pernyévé égetem,
Lángoló felejtés füstködjén lépkedem.
Zenémben gyermekként önfeledt táncolok,
Egótól megtisztult lelkemben lángolok,
Társaim angyalok, szemükben telihold
Pupillák sötétje örökre elrabolt.
Álmomban érzésként súlytalan létezem
Boldogan szárnyalok időtlen éjeken,
Reggelem boldogan kacsint a világra,
Narancsfényt facsarva éj-sötét pohárba.
Szívemben tűz voltam, könnyektől kialvó,
Szerelmek-medrében vérvörös-lángfolyó
Kiégett fájdalmak hamvait elnyeli,
Szívdallam hirdeti: - Szeretni emberi!!
Reményben rab lettem, hitetlen-türelem.
Szív-gyújtott tüzeim énekét követtem,
Lángtorkú harsonák jövőnket éltették,
Láncunkat arcunkra ráncokká égették.