Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ízes történetek VIII.

, 401 olvasás, nagyvendel , 4 hozzászólás

Ezek vagyunk

A KOCSONYA

Mindig szerettük, mikor Latabár Kálmán énekelte, hogy… remegek, mint általában remegni szokott a kocsonya Miskolcon…

Ilyenkor nagyokat nevettünk.
Mindig is furdalta az oldalamat, hogy miért is remeg a kocsonya? És főleg miért pislog az a kocsonya?
Apám mikor hazajött a tanyáról, és öt csöppnél többet ivott, akkor a mama mondta neki, hogy olyan laposakat pislogsz, mint a Miskolci kocsonya…

De hát mit jelenthet ez? Honnan ered ez a szólás? Kutatni kezdtem a dolog után, és sok érdekes történetet találtam. Íme az egyik…
Már rég volt, a régi békebeli időkben, mikor még Ferenc Jóska volt a K. UND K., vagyis a császár és a király állt az út mellett egy fogadó, ahová betérhetett a fáradt és éhes, szomjas utazó.
A kocsmárosné híresen jó szakácsnő volt, és az arra utazók, vagy a rendszeresen vásárba vonulók mindig megálltak egy jó ebédre, vagy egy kancsó borra.
Voltak, akik a gazdaasszony híres húsleveséért jöttek be, de mégis leghíresebb étke a miskolci kocsonya volt, pedig hát nem is Miskolcon játszódik a történetünk, csak az étel receptje oda valósi…
Az este is megfőzött egy nagy fazék kocsonyának való körmöt, fület, farkat, és hogy ne csak csontos legyen a lében, egy nagy hátsó csülköt is beledarabolt, nehogy megszólják, hogy csontból főzi a kocsonyát.
Jó sok ideig főtt az étel, mert keményhúsú, és nagy volt a disznó, és sokára puhult meg a hús, de volt rá idő abban a még nem rohanó antik világban.
Cseréptálakba szépen kimerte a levet, és utána minden tálba mindegyik húsféléből rakott bőven, hogy aki megeszik egy ilyen adag kocsonyát, az estig kibírja éhezés nélkül.
Akkortájban még hűtőszekrény híján a pincéket használták hűtőkamraként, mert a kútba ennyi tányért nem lehetett leengedni.
A cselédlány lehordta a még langyos tálakat, és egy deszkára rátette a pince fala mellett, majdnem csak a földre, hogy néhány óra múlva már ehető legyen a finom kocsonya.
A mai KÖJÁL ezért rég bezáratta volna a vendéglátó egységet, de ez akkoriban még nem volt divat.

Egy éhes csapat kanyarodott be a kocsma udvarára, és adtak a lovaknak vizet és abrakos tarisznyát, majd aztán betértek a fogadóba, ahol faasztalokhoz ülve kérték a szokásos kocsonyájukat és a meszely borukat.

Hordták is fel serényen a tálakat, amiben már remegett a kocsonya leve, félve az eztán következő tortúrától.
Az éhes parasztgazda furán nézegette az előtte álló, illatozó tálat és hangosan hívta a szakácsnőt…
- Mit hozott nekem, hiszen ez az étel pislog…
Hitték is, nem is, de odatolongtak az asztalhoz.
S valóban a tál közepén ott pislogtatta hatalmas szemeit egy nagydarab pincebéka.
Először megdöbbentek, majd sikítottak a női személyek és a béka csak laposakat pislogott, de a riadalom ellenére nem mozdult, mert nem tudott, belefagyott a kocsonyába.

Mint később kikövetkeztették, hogy is kerülhetett a tányérba a rusnya állat.
Bizonyára fázott a talpa és a még meleg tálba mászott melegíteni a békatalpait. A kocsonya lassan kihűlt, a béka elaludt, a kocsonya megaludt, és a béka beledermedt a levesbe.
Utána meg saját erejéből kimászni nem tudott, és a félhomályos pincében nem vette észre a vaksi cseléd, hogy egy másfajta hús került az ételbe.
Aztán jót nevettek a dolgon és még évekig is emlékeztek az esetre és a pironkodó fogadósnétól ezután sokáig úgy kérték az ebédet, hogy ha lehet, béka nélkül szolgálják fel…
Így történnek az emlékezetes szállóigék és a legendák évtizedekig terjednek szájról szájra. Ennek az esetnek is több változatát lehet hallani, és íme, most mi is megörökítjük az utókor számára.

A sertésnek az ügyes háziasszony csaknem minden részét fel tudja használni főzésre, sütésre.
Vannak az állatnak értékesebb, nemesebb részei, a színhúsok, a szűzpecsenye, a karajok, a tarja, a combok. Vannak kevésbé értékesek, mint például a lábak, fülek, az orra, a farka. De azért ezek is mind felhasználhatók különféle ételekhez, pörköltekhez, vagy felfüstölve bableveshez, vagy akár kocsonyához is, ami egy egyszerű, de nagyszerű étek.
Az ahány ház, annyi szokás elve itt is érvényesül, mert mindenki másképp főzi, és mindenki valami saját dologgal bolondítja meg az általa főzött ételét.
Apám sokszor mondta, hogy mindenből lehet kocsonyát főzni, és ez majd csaknem igaz is, mert ha megalszik a húsleves, vagy a pörkölt, akkor már az is kocsonya, de lehet halászléből halkocsonyát csinálni, ahogy ezt már egy másik receptnél elemeztük.
Az alapanyag pucolása közben, ami férfimunka volt, énekelte apám hogy… Megdöglött a bíró lova, és hogy jó lesz a bőre bundának, a négy lába kocsonyának és megeszik a budapesti cigányok…
És ugye még nyúlfejből is lehet kocsonyát főzni, ha nagyon kell.
Ekkor előjött a háború, hogy milyen sokan éheztek, és ők mégsem, mert olyan állatot tartottak, ami megnőtt mindenféle gazokon is, és kerti hulladékon, és mégis a legfinomabb húsa van, és sok van belőle, és sosem fogy el, mert szapora, mint a nyúl.
S valóban egész háború alatt rengeteg nyulat ettek főve, sütve, vadasan, meg pörköltnek, és ez a túlélés egyik legegyszerűbb formája volt, mert a fű még akkor is termett és takarmányrépa, és széna is akadt.
Azért ez a mai világban is elgondolkodtató.
A nyúl viszonylag csendes állat, és üregi nyúl lévén még pincében is eléldegélt és az istállóban a lovak, és tehenek lába alatt, a lehullott takarmányból is megélt. És a vályú alatt védett helyen szaporodhatott.
Nem tűnt fel sem ellenségnek sem pedig fináncnak.

No, akkor álljunk neki a mai receptünknek.
Mint mindennél, a főzésnél is az előkészületek legfontosabbak és a legidőigényesebbek.
Kérdés, hogy hol, miben, és miből készítsünk kocsonyát? Mint már előzőleg említettük, sokmindenből lehet ezt a jellegzetesen magyaros ennivalót főzni, akár szárnyasokból, birkából, halból, csupán csak csontból, de akár gyümölcsből is, mert példának okáért a gyümölcstorta bevonata is gyümölcskocsonya zseléből készült, és nem beszélve az aszprikról amivel díszítik a kaszinó tojást, vagy a sonkatekercset, amit most szilveszterkor is tálaltak a család hölgy tagjai a vendégeknek.

Mégiscsak, leggyakrabban disznóból főzzük a legfinomabb kocsonyát, és annak is a csontosabb részeiből, mert a kocsonya megdermedésében a csontenyv a ludas, de van még más fontos alkotó elem is.
A húsok előkészítése a legfontosabb, mert az állat tisztítása már a vágásnál megkezdődik, mert a jól forrázott és pörzsölt sertést újra pucolni már sokkal könnyebb. Nagyon fontos, hogy a szőrtüszőket maradéktalanul eltávolítsuk, mert gusztustalan a tányéron, ha bökős a köröm vagy a bőrke.

A húsokat beáztatjuk, hogy a nedvességtől kissé megpuhuljanak és alaposan megvakarjuk, átkeféljük és akár kivágjuk a felesleges részeket, és bárddal, tuskón nagyobb darabokra vágjuk a csontokat is.
Milyen alapanyagokat használjunk, hogy biztosan megaludjon az ételünk? Köröm, fül, farok, orra, álla, bőrke, és a fejhús bármelyik része és, hogy legyen benne rendes hús is, mert valakik csak azt szeretik, teszünk bele még hátsó csülköt is, akár kicsontozva is, de a csontot azért bele kell főzni, ahogy mondani szokás, csak az ízéért…
Az nem baj, ha nagyok a húsok a főzés után, úgyis kicsontozzuk, és még darabolhatjuk kisebbekre is.
Bele lehet tenni még a sertés nyelvét is, finom falat, de csak annak, aki szereti.
A mennyiség, mint minden főzésnél itt is meghatározó, hányan esszük, és hány tányérral szeretnénk tálalni, mert az ennivaló több napra is eláll.
Általában minden személyre fél kiló alapanyagot számolhatunk, mert a csontozás után már alaposan megcsappan a mennyiség.
Mi kell még a főzéshez?

Nekünk van egy tíz literes, magas, zománcos fazekunk, amit csak erre a célra használunk már évtizedek óta. Fedő nem kell rá, mert a kocsonyát nem szabad lefedni, had áramoljon a gőz szabadon, és lobogjon a víz, mikor arra van szükség.
Kell még az ételbe sok fokhagyma, legalább négy, öt egész fej, de vigyázni kell, hogy egészséges legyen, kell még egész bors tizenöt húsz darab, piros csöves paprika, cseresznye paprika lehetőleg kissé csípős, mert annak van csak íze a többi csupán csak gaz ízű,- mondta a papa. Adhatunk hozzá még őrölt borsot is, meg két evőkanál tört paprikát. A színe és az íze miatt.
Van, aki tesz bele zöldséget is, de attól húsleves íze lesz, és ha babérlevél is kerül bele, akkor meg vadas lesz az íze.
Az a jó, ha a sokféle hús között van füstölt is, de akkor vigyázzunk, mert más karaktere lesz a kocsonyánknak, karakteresebb, intenzívebb lesz, és nem mindenki eheti, és szereti, a füstös húsokat.
Főzhetjük sparhelten is, de akkor igencsak rakni kell a tüzet, de legjobb a gáztűzhely, mert annak a lángja szabályozható.
A megmosott és tiszta alapanyagot vízben áztatjuk még fel nem tesszük, ilyenkor a bőre megpuhul, és könnyebben fő.
Feltesszük a fazekat, hideg vizet öntünk bele és átrakjuk a húsokat vegyesen és egyszerre, tehát nem válogatjuk, hogy milyen fajta.
A víznek el kell lepnie jócskán a húsokat, mert a több órás főlés közben sok víz elpárolog, és utána önteni nemigen illendő, és zavaros lesz a lé, és visszaesik a hőfok.
A víz mennyisége attól is függ, hogy van, aki csak a levét szereti enni, és lesz ilyenkor húsmentes kocsonyalé is.
Mikor feltettük nagylángra, akkor még kell egy óra, mire felforr a vizünk és közben beletehetjük a többi alkatrészt is.
Először a fokhagymát, mert az is segíti a kocsonyásodást, és egy egész kis fej vöröshagymát csak a külső héját kell levenni. Beletesszük az egész borsot, és a cseresznye, majd a csöves paprikát, a töröttet még nem.
A sóval vigyázni kell, mert a füstölt áru az eleve sós, és nehogy elsokalljunk.
Zöldséget és babérlevelet mi nem teszünk bele, elég fűszeres lesz így is.
Ha intenzíven rakjuk a tüzet, akkor egy óra múlva elkezd forrni a víz, és megindul a habzás, és ekkor le kell habozni, hogy tükrös, és ne zavaros legyen a leve.
Ehhez használjunk fémből készült szűrőt, vagy egyszerűen csak kanalat.
Ilyenkor látszik meg, hogy milyen gazdától kaptuk a húsokat, mert a hab színéből látni lehet, hogy mivel etették az állatot, ha zöldes, akkor tápos a disznó, ha feketés, akkor meg nem pucoltuk meg rendesen a füstölt árut.

A lehabozás után már beletehetjük a két evőkanál tört paprikát, és az őrölt borsot, s kis idő után megkóstolhatjuk, hogy só kell e bele.
Ekkor gyakorlatilag már minden benne van, és csak meg kell főnie a húsoknak, főleg a körömnek és a csülöknek kell sok idő, legalább három óra, de a nagyobb mennyiségnél még négy óra is lehet.
Villával, vagy kés hegyével próbáljuk, hogy belemegy-e a csontosabb részekbe, mert ha gumis, akkor még sok idő van hátra.
Ilyenkor már látni a leves színét, és érezni az illatát is. A mama úgy próbálta ki, hogy jó-e már, hogy nyitva a gőz fölé tartotta a kezét, és összecsukva, ha ragadt a tenyere a gőztől, akkor már majdnem jó volt. Persze a biztos az, ha kanállal is el lehet vágni a kistányérba kiszedett bőrös körmöt. Ez a legkritikusabb pontja a kocsonyának.
Ha már megfőtt és az íze is megfelelő a lének, akkor gyakorlatilag kész is a munka kétharmada.
Következik a tálalás.
Ehhez a mama különféle edényeket használt, leginkább mélytányérokat, de ha sokat főzött, akkor előkerültek a zománcozott paraszt tálak is, amit szüretkor akár evőtálkaként is használtunk.
A húsokat kiszedtük egy tálcára hűlni, és ott kicsontoztuk, ami könnyen kijött, és abból is látszott, hogy megfőtt.
De azért hagytunk benne némi csontot is, mert van, aki szereti szopogatni a csontokat is
Egy másik tálba szedtük a paprikákat, hagymákat, és minden mást, amit majd utána teszünk vissza a tányérba díszítésként.
Ekkor már csak a leves maradt a fazékban, azt egy mély tálba átöntjük szűrőn át és akkor csak a tiszta, piros lé marad meg. A kiszűrt darabkákat vagy ott elnasizzuk, vagy kidobjuk a csirkéknek az udvarra.
Most következik a tálalás művészi alkotása, mert a készétel látványnak sem utolsó.
Az előkészített tányérokba, tálakba szétmerjük a levet, egyformán, vigyázva arra, hogy a piros tetejéből mindegyikre jusson.
Aki csak levet kér, annak telerakjuk a tányérját, mikor megfagy, úgyis kissé összezsugorodik a lé.
Ezután a húsokat osztjuk el, hogy minden tányérba egyenlően jusson köröm és hús is. Aki csak azt eszi, annak megjelölt tányérba tesszük, hogy tudja melyik az övé.
Ha nagyok a darabok, akkor most éles késsel elvághatjuk, és a nyelvet még most újra meg kell pucolni és karikákra vágni, és úgy tálalni.
Mikor minden hús, és lé elfogyott, akkor díszítjük a tányérokat. Mindegyik tetejére tehetünk csöves vagy cseresznye paprikát, vagy darabokra szedett fokhagymát, de ez el is maradhat, mert nem mindenki szereti.
Ezután már csak várni kell, hogy hűljön a leves.

Mikor már szabad kézzel is foghatóak a tányérok, akkor hideg helyre, kamra, spejz rakjuk, hogy lassan megkocsonyásodjon az étek.
Ilyenkor még hűtőbe rakni nem szabad.
Ha sokáig főztük, akkor néhány óra múlva már láthatjuk az eredményt, hogy milyen szépen megkocsonyásodott a leve.
Van még egy tálalási mód, magas peremű tepsibe rakjuk a levet és a húsokat, és mikor megdermedt, akkor késsel kockákra vágjuk, és mindenki tehet a tányérjára egy-két darabot.
Van, aki dermedés után még megszórja a tetejét kevéske törött paprikával, csak úgy díszítés okán, de ezt inkább a fehér kocsonyára szokták tenni, mert nem mindenki tesz a lébe paprikát. Ők fehéren szeretik, de akkor leves jellege van, és ez ízlés dolga.
Késsel, villával lehet enni, friss kenyérrel. Mindenki kiválasztja a neki megfelelő tartalmú tányért. Aki akarja, ehet hozzá savanyúságot is, de magában is kiváló egytál étel.
Mindenféle vörösbor illik hozzá. Reggelire, vacsorára kiváló ennivaló, régen csak télen ették, ma a hűtők világában már nyáron is készíthető, de nemigen szokás.

Ezzel a recepttel is érzékeltettük, hogy a kisebb értékű húsokból is lehet értékes ennivalókat készíteni, de a mai müzlis világban már sokan nem is hallottak erről a kiváló étekről.
Régebben egy búcsúban találtam zöld műanyagból készült ugráló békákat, és vettem egy pár darabot, s a legközelebbi kocsonyafőzésnél feltettem őket néhány tányérra, hogy hadd pislogjanak a tányér közepén.
A gyerekek lelkesen fogadták, és így elmesélhettem nekik a régi humoros történetet.
Így lett belőle ízes történet.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok!

Megjegyzés: Szekszárd, 2014. 01. 12.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 20

Page generated in 0.0606 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz