van valami felsejlő, meg nem érthető
helyen
egy titkos utam nekem
türkiz-ég alatt, zöld mezőn
tárja
elém kincseim álmomat járva
lám ott játszik, valami rejtelmes
dorombon
egy várkastély a dombon
útravalóul, egy szerpentin
kavics-ágya
mosolyog vigyázva
lábánál, csendesen
pihen
egy erdő szívem ereiben
fent nyár, lent hallgatag
vadon
alvad olvatagon
én legmélyén, társamul szegődő
lombok
férjeként patak köveivé omlok
és szétszórtan, ez a roppant
mély én
vándorol lelkem kozmikus éjén
Örökké.