Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Depresszió

, 489 olvasás, Horváth István , 14 hozzászólás

Sajgó lélek

/Bús ütemek sora…
rásimul a zongora.
(vérzik a lelkem)
Pár könnyet elken
és újra játszik, sír a szó…
szellem ül ott, átlátszó.
Fekete-fehér képekben él,
látom amint alkot, zenél…/

S most rácsok vetnek rá árnyat.
… a sok arc sápadt, ványadt…
Körbe leng a dohány füstje,
az én kezem is a falra ütne…

Sikít a húr… de nincs hegedű!
Kés a vonó… folyik a nedű…
s nézem mit rejt a sok heg…
hogy, mondd hogy fejtsem meg?

/… miért rettegsz, mért vacogsz?
sötét éj van akár a koksz…
Nincs nappalom se éjjelem,
reszket bennem a félelem…/

Ne sírj!
Amíg az Úr erőt ád,
én várok rád…
Ne sírj!

Mezővé simulnak majd a leplek…
Tudod, ugye tudod, hogy szeretlek?
Fény ömlik majd… reszketeg…
Nélküled mindent elveszthetek!

Megjegyzés: 2013. november-december

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Horváth István
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 2
Kereső robot: 9
Összes: 26
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Kavics


Page generated in 0.0552 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz