Sötétbe hajolva hullámoznak a fehér pelyhek,
reszkető levelekről zúzmarák pattognak
s felettük a ház falán csillogó-táncoló
fénypontok árasztják a világosság fényét.
Érkezik a szeretet napja, mikor a város
villanó fénymintákba borul fénylő masnikkal
s gőzölgő kakaó melengeti a fázó testet,
kinézve az ablakon: tán esni fog a hó.
Mínuszok repkednek a vásárlók felett,
kik halni készülő fenyőfák körül zsongnak
s szívükben boldog otthon légköre gyúl,
középpontban díszes karácsonyfával.
Embertömegek áradnak a ragyogó üzletekbe,
hol karácsony szelleme pénzzel vegyül el,
kint reszkető kezekkel koldusok várják
a tél elutazását messzi vidékre.
De a tavasz még alszik puha ágyán,
a tél rideg szakálláról hullnak a fagyok,
szürke jégkristályokkal permetezi a vidéket,
melegséget az ünnep s kályha ad csupán.
Kétszer szakad ketté a világ, hogy mutassa,
mind-mind más világot ad a szemlélőnek,
ki lelkében készül a szeretet napjára:
nappal, éjjel, otthonosok, otthontalanok.
Megvető pillantások kereszttüzében fáznak
a koldusok, kik lassan elfeledik meleg ház képét,
sanyarúság karma markolja őket s húzza mélyre
az élet sokszínű, lüktető pereméről szakadékba.
Gyors cipőkkel koppannak tiszta csempék hátán,
szorítják kezükben a pénztárcát: ajándék kell,
majd hazaérve hóviharból, boldogan összebújik
a család, finomságok körülöttük, tán énekelnek.
Midőn fekete lepel hull a világra, elmélyül a hó
ragyogó fehére, helyére ül a fényből fűzött gyöngysor,
pirosban, sárgában, zöldben, kékben karácsonyt formáznak,
megfagyó szélben melegséget árasztanak homályból.
Ha fehér szikrákat táncoltat a táj maga hátán,
hideg kúszik ruhák alá s szemléljük zúzmarává
válva jégvirágok harcát a fagyott ablakokon,
míg mellettünk hócsaták hóemberekkel s szánkóval.
Eljön Jézus születésének emléknapja, mikor
családok bújnak össze vidámsággal szívükben,
benn a meleg, kinn a rázó hideg, mosolyok
vegyülnek haldoklásokba: két világ közt fal.
Megjegyzés: Ihletforrás/ötletadó:
secondEduard Karácsony előtt c. verse
2013. december