Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: határtalan

, 349 olvasás, Thalassa , 5 hozzászólás

Elmélkedés

… s most szembejön, földig borul, a szabadság elénk veti magát, rabok lehetnénk, de itt ez a határtalan akadály előttünk, mert mi eddig volt, hátrafelé zárt, oldalra zárt, s elviselése nélkül nem tudnánk, mi az, mi gördül elénk, mi árad elénk, mi terül szét, mi vonja kékbe talpunktól homlokunkig templomainkat…

Tán a tenger? Lehet, hogy az ég?

Nincs lehetőség a rabságban több ezután, mert hozzáadódott már a tudás, a tudásunk arról, hogy mi volt az, látszólag nyitott, oldalra s hátrafelé csak, előre pedig a vágyakozás zárt, és összehasonlítva kettőnk zártságát, ami nálam oldalra egy lépés, hátra egy lépés lehetett, előre nem volt akadály, tőled horizontba botló fénysugarak ütköztek s szóródtak vissza feléd, de a vágy nem engedte, hogy a horizonton átemeljem a lelkem…

… így hát volt egy szerelem, határokon túl, de zárt az is, láthatatlanul, de ott volt, s lásd, most is ott van, csak könnyűsége folytán felemelkedett, felelőtlenül, akaratán kívül határokat nyitott, és vákuumát megállíthatatlanul kitöltötte valami kék, mi azonnal szétterült minden irányba, mert már láttál engem onnan, és megnyitottad a tengert, és szelíden vallatóra fogtál, vajon megmártózom-e benne… és észre sem vetted, hogy zártságodat akkor veszítetted el…

… mi ez a kék, a király-, a kobalt-, a jég-, a párizsi kék, az encián, meg a mélység kékje és leginkább a kozmoszé, és mért lobog az ég Tejutad koronáján és azon is túl, szemeidben… s mért nehezebb így?

Oldalra nyitott, hátra nyitott, alsó - felső világra nyitott, előre zuhanó, időtlenségből a jövőre simuló felfedezés, ragyogó ős - szerelem s mi azon is túl…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Prózavers
· Írta: Thalassa
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 27
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.0393 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz