Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A könnyek a szívben születnek

, 360 olvasás, Adelheidis , 2 hozzászólás

Megemlékezés

A kisfiú tágra nyílt szemekkel állt a polcok előtt. Mindenféle csillogó gömböt és díszt látott maga körül, szinte elvakította a fény és a pompa. A fülébe kellemes, lágy zene kúszott be, s magával ragadta a hangulat. Karácsony… Hamarosan eljön a nap, mikor a házat beborítja a friss tűlevelek és az éppen készülő mézeskalács illata.
Beleborzongott a gondolatba, s egy kissé elmosolyodott. Anyja türelmetlen hangja törte meg a varázst.
- Gyerünk, válassz már valamit!
Anya pár lépésre állt tőle, s a füléhez emelte a telefonját. Összehúzott szemöldökkel nézett a fiára, mintha nem értené, miért nem tud elvenni egyet a sok-sok pompás játék közül.
A kisfiú elszomorodott. Anya mostanában mindig türelmetlen volt, és sokszor kiabált. Nemcsak vele, apával is. Apa sosem emelte fel a hangját, csak hallgatott, és a földet nézte. Nem értette, miért. Anya nagyon furcsa dolgokat mondott ilyenkor.
"El fogok válni…".
Nem tudta, hogy mit jelent ez, de biztos volt benne, hogy valami nagyon rossz dolog, mert olyankor apa nagyon-nagyon szomorú lett, és ő hiába próbálta felvidítani, nem mosolygott.
Anya sem volt boldog. Sokszor sírt. Tisztában volt vele, mert olyankor mindig piros volt a szeme. Egyszer látta is, ahogy berohan a szobájába, lefekszik az ágyra, eltakarja az arcát, és hallotta, ahogy szipog. Nem mert odamenni hozzá. Nem akarta, hogy elküldje őt, vagy kiabáljon vele. Már megbánta, hogy nem tette.
Ránézett a polcra, és egyik játékról a másikra tekintett, s ekkor eszébe jutott valami. Már tudta, hogy mit keres. Óvatosan pásztázta végig a tárgyakat, de ahogy haladt, egyre elkeseredettebb lett. Sehol nem látta azt, amire igazán szüksége lett volna. Harag gyülemlett fel benne: mekkora bolt, és mégsem árulnak olyat, amire egy olyan kisfiú, mint ő, igényt tartana. Az utolsó játéknál megállt, és nyomást érzett a mellkasában, mely lassan felkúszott a torkáig, majd kövér könnycseppként buggyant ki a szemén. Eddig nem is tudta, hogy a könnyek a szívben születnek.
Hallotta, ahogy anyja összecsapja a telefont. Megrémült, és tudta, hogy a nő ismét mérges rá. Összeszorította az ajkait, hátha elrejtheti azok remegését, de az újabb és újabb könnycseppek, melyek végigperegtek arcán, elárulták őt.
Anya leguggolt mellé, megragadta a vállát, és maga felé fordította őt.
- Most meg miért sírsz? – kérdezte haragosan.
Ő lesütötte a szemét, és a polcokra mutatott.
- Nincs olyan, amilyet én keresek – szipogta.
Az anya végignézett a játékokon.
- Itt mindenfélét lehet kapni. Válassz gyorsan! – sürgette őt, de a fiú megrázta a fejét.
- Nincs szeretet!
Anya szemei meglepetten nyíltak ki, vonásai megenyhültek, hangja ellágyult.
- Miért akarsz szeretetet venni?
A kisfiú felnézett, s hadarni kezdte a benne kavargó gondolatokat.
- Hogy neked adjam! Ha neked adom, akkor szeretni fogod apát is, és engem is, és nem fogsz többé sírni, és kiabálni – az utolsó szó végét elharapta, és ismét elsírta magát.
A nő döbbenten nézett gyermekére. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon neki: hogyan magyarázza el, hogy a felnőttek élete nehéz. Összeszorult a szíve, ahogy figyelte a megtört arcot, s miközben magához húzta a kisfiút, azon gondolkozott, hogy hagyhatta, hogy ő is végignézze azt a csatát, amit magában vív. Hogy engedhette meg, hogy ez az ártatlan csöppség részt kapjon azokból a terhekből, melyek az ő vállát nyomják.
- Nagyon szeretlek, kisfiam – suttogta, miközben ringatta őt.
Pár pillanat múlva a gyerek elhúzódott tőle, és korához nem méltó komolysággal tekintett anyjára.
- Rajzlapot kérek és színes ceruzát – jelentette ki elszántan, de nem fűzött hozzá többet.
A nő úgy gondolta, csak ennyire volt szükség, s miután megvette a kért tárgyakat, hazamentek. Fogalma sem volt arról, amit a kisfiú az anyai ölelés közben kieszelt. Nem is sejtette, mekkora lelkesedés és akaraterő lapul a fia szívében.

*****

Karácsony napja van. Gyönyörű, csillogó gömbök ringatóznak a feldíszített fán, mézeskalács illata terjeng a lakásban. Egy nő ül férjével és fiával a karácsonyfa mellett, lágy zene szól.
A nő egy rajzot tart a kezében, melyet alig pár napja talált meg fia szobájában. Egy családot ábrázol: anya, apa és egy fiú, akik egymás kezét fogják, a fejük felett pedig egy piros szív lebeg.
A kép hátuljára a következő szöveget írták gyöngybetűkkel: "Kedves Jézus! Nem kérek ajándékot idén, de kérlek, hozz szeretetet, mert egyik boltban sem találtam! Azt add anyának és apának! Köszönöm!"
A nő olvassa a szöveget, nézegeti a képet, miközben a kisfiú mosolyogva bontogatja csomagjait, egyiket a másik után. Autók, játékok, ruhácskák bújnak elő a tasakokból, de ő csak egyet keres. Vajon a kis Jézus elhozta, amit kért?
És ekkor meglátja, amit úgy várt. Ott van, anya szemében. Most apára néz, és apa nézi őt. Valami megcsillan a tekintetükben, és a fiú szívét melegség önti el. Anya odabújik apához, ő pedig átöleli a karjaival. Talán egy könnycsepp is legördül a szeméből, de most nem szomorú. Mosolyog.
A fiú feláll, és hozzájuk szalad, s miközben befészkeli magát apja ölébe, azon tűnődik, vajon a boldogság könnyei is a szívben születnek-e. Anyára néz, és már nincsenek kétségei. Tudja választ.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Novella
· Írta: Adelheidis
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 21

Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz