Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Eső után

, 606 olvasás, Mirian , 6 hozzászólás

Felnőtteknek

Hajnal felé, fölém, csillagfátylat borít az éj. Lassan lépkedek, az ösvény hideg. A szél körém tekeri vékony ruhám, mintha óvna önmagától. Az árnyak lassan hajlongnak a közelgő vihar előtt, majd egyre sűrűsödnek a hegy fölötti mérges tűzvillámok.
Elered. Arcomon végiggördül az első pár esőcsepp, felkutatja csupasz nyakam hajlatait, majd befolyik ruhám alá. Érzem egyre több a nedvesség… tekintetem is homályos már, mégis kíváncsian tekintek a fölém vonult felhők felé. Nem sikerül, nem látok csak vízlándzsákat felém repülni, várok. Megvárom, míg mindenem csurom vizessé válik. Hajam csutakossá ázik, nehéz súlyával eggyé lesz ruhám anyagával, mely már teljesen rátapad testemre. Egy közelben földre ért villám rám világít, vízzé válok, áttetszőnek érzem mindenem.
Nem mozdulok. A jel mégsem érkezik. Lassan képtelenné válok arra, hogy megemeljem lábam, mely egyre mélyebbre süllyed a képlékennyé vált földben. Remélek.
Időm leüldögél mellém, lehajtott fejjel, nem figyel rám, mozdulatlanul vár.
Hideg borzongás éri el gerincem, végigszalad rajta, majd hátulról valami felkapja szoknyám és magához ránt. Erős szorítással megmarkolja mindkét vállam és érzem forró sóhaját, ahogy ajka tarkómhoz ér. Eggyé válik velem, ahogy teste neki préselődik átázott hátamnak, karjaival átfonja karjaim és egyik kezével hirtelen oldalra fordítja arcomat.
Nem védekezem, semmi gátja nincs, hogy azt tegye, amit akar… a víz valósággal lehorgonyozza lábaim.
Megcsókol. Hevesen tépi hajam, mindenhol ölel.
Nem hallom az esőt, mert hangját átveszi egy ütem. Erősebb hatalom, visszhangja kong fejemben. Szíve dobog ilyen eszeveszettül. Levegőt alig kapok, annyira magához von, átmelegszem. Letérdel elém, felnyúlva szakítja le melleimről átázott ruhám… egy újabb közeli villámcsapás megvilágítja arcát.
Zöld szemeiben tüzel a kéj, a vágyakozás. Izmos tenyerében anyagdarabok, tán értem könyörögnek. Göndör fürtjei hátraomolnak, jól látható, ahogy álláról vízcseppek sokasága mossa erős, csupasz mellkasát. Mosolyt vélek felfedezni félig nyitott ajkán, mely még erősen duzzadt az előbbi csókoktól.
Lehunyom szemem, ölemhez szorítom fejét és hallom, ahogy szívverésem együtt kezd lüktetni az övével.
Az Idő elindul, hátra sem nézve magával viszi a felhőket. Távolból a hegytetőt bevilágítja egy vörös fény. A felkelő Nap két testet szorosan összeölelkezve talál a sárban. Nincs mozdulat, csak egy halk dobszót hallani.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Ez+az
· Írta: Mirian
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 343
Regisztrált: 0
Kereső robot: 29
Összes: 372

Page generated in 0.4031 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz