Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mimikri

, 433 olvasás, Thalassa , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Mindig óvakodtam magamtól, mert csalok.
Például arcokra foncsorodó kelletlen zugmosolyt,
tükrös szívet a sötétkamrás-pitvaros helyébe,
cukrosat, vakot.
Kikeletet az összes krónikus belre,
hol elfekszem majd a fonákoldalon.
Egyszer lesz úgyis tavasz.

A terepszín épp olyan, mint a béka.
Beolvad, alig süllyed-emelkedik a háta,
hideg a bőr, a nyálka, idővel bűzlik is,
mint a szomszéd Nándi bácsi epés,
kevertes hányadéka a kert végében
azon a sok-sok fogyó reggelen.
Talán eltűnnék hirtelen.

Mert van itt egy, ki nem átverhető.
Belülről szegel fel éles képeket,
mindet, mit rajzoltatott velem magamról.
Kitép belőlem mézesbábot, szívet,
epét, vesét, fondorlatos belet,
hogy legyen végre hely-
nekem.

Pedig csak a kezemet figyelte.

Végül tegnap feladtam komoly, de helytelen
lottószelvényeket,
először életemben,
és mára minden zöldesbarna, állott, bűnrossz tervemet,
egyet se látok lélegezni,
sáros utakon enyésznek szétlapulva.
A mimikrifestés… hm… sikertelen.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Thalassa
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 27
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.0247 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz