Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Vámpírok, vérfarkasok, rajongók

, 288 olvasás, Hypnos , 0 hozzászólás

Ezerszín

Különös az emberi kultúra. Rémeket teremt magának az igen élénk fantáziájával, boszorkányokat, vérfarkasokat, vámpírokat, zombikat és hasonlókat. Századokon keresztül rettegnek tőlük a tudatlanok, végül hirtelen valaki érzelmi oldallal ruházza fel ezeket vérszomjas, gyerekeket elevenen felfaló éjszakai lényeket és ezzel valami újat – egyesek szerint a poklot magát – szabadít el.
Sötét, téli estén egy könyvesboltban fordultak meg ezek a gondolatok a fejemben azelőtt a polc előtt ácsorogva, ami előtt annyi fiatal lányt láttam, nem egy az izgatottságtól ugrált amint meglátta, hogy kedvenc könyvének folytatása megjelent és hangosan el is kezdte kiókumlálni, hogy a következő zsebpénzéből mire nem fog költeni, hogy ez beleférjen a keretbe.
Én is annál a könyvespolcnál ácsorogtam azon az estén és próbáltam kiválasztania "A könyvet", ami kivillan a többi közül, amit érdemes lehet a kezembe venni és megnézni miről is szól ez a nagy rajongás ezek után a történetek után. Hosszú percekig ácsorogtam ott, mire a gondolatok vad fürgeségével futott át az agyamon, hogy az összes könyv ugyan olyan. Érezni, már ránézésre is.
A borítók mind sötétek, rajtuk ködös nonfiguratív ábrák szaladnak körbe leginkább futónövényre, vagy csápokra hasonlítva keretbe foglalva az éjszakai erdőt, világító holdat, vagy kivehetetlen árnyas alakokat. Mind valamiféle gótikus horror érzetet akar kelteni. A hátsó borítón lévő ajánlók olvasgatásával úgy a negyedik könyvnél különös deja vu érzés fogott el. A könyv történetébe belelapozva a túlfogalmazás, hosszan feszített érthetetlenségig metaforázott belső monológok és egészen felfoghatatlan gondolatmeneteket találtam. Mégis annyira lekötött a megértése annak, hogy mi az, amivel ezek az irományok elnyerik az olvasók szívét, szinte már fanatizálva őket, hogy észre sem vettem mikor valaki odasétált mellém, csak mikor megszólított.
- Szia.
A szokatlanul vékonyka hangtól összerezzentem és teljesen kiestem a megértést kereső gondolatmenetem végtelenbe tartó ciklusából, amit igazából nem is bántam, sőt kifejezetten hálás voltam érte.
Megzavaróm egy alacsony, fiatal lány volt, ránézésre 12-14 éves lehetett, talán 15, esetleg 16, vagy már idősebb is. Ki tudná megmondani?
- Szia – viszonoztam az üdvözlést.
- Te is szereted ezeket a könyveket? – kérdezte sokkolóan vékony hangján.
- Hát, igazából még csak nézegettem őket, de nem tudok választani.
A lány hümmögve felnézett a polcokra, majd lábujjhegyre állva kinyújtózott és leemelt egy papírkötéses kötetet. "Az erdő boszorkánya" volt a címe, legalábbis ennyi maradt meg bennem.
- Nekem ez a kedvenc sorozatom – mutatta fel. – Arról szól, hogy van egy fiatal lány, aki összeismerkedik egy titokzatos nővel, akiről kiderül, hogy vámpír, de ez sokáig nem derül ki. A nő valamilyen módon vonzódik a lányhoz, kicsit szerelem, de valami más is. A második kötettől izgi, mikor a lány összejön egy sráccal, aki később vérfarkassá változik és egy ilyen érdekes szerelmi háromszög alakul ki.
- Nem hangzik rosszul, de én valami rövidebbre gondoltam, tudod, kezdésnek.
Egy pillanatra elgondolkozott, majd újra a szekrényhez fordult és egy szökkenéssel egy magasabb polcról egy újabb könyvet vett le. Ennek a címe "Farkasvér" volt.
- Akkor ezt ajánlom. Nekem is ez volt az első, ha jól emlékszem. Ez két lányról szól, testvérekről, akik közül az egyik vérfarkassá változik, miután megharapják. Jó könyv, csak vérfarkasos. Én inkább vámpíros vagyok.
- Én is vámpíros vagyok inkább.
Erre hatalmas mosoly szaladt végig a lány arcán, amit nem tudtam mire vélni. Valamit mondhattam, mert érezni lehetett a pillantásában, az egész jelenlétében valami változást, majd hallottam is, ahogy belekezdett egy kicsit ijesztően hangos indítás után.
- Tényleg?! – kiáltotta, szinte már sikoltotta. – Ugye milyen klasszak? Olyan komorak és titokzatosak, a sötétség teremtményei, meg az a sötét romantika.
Meglepett a közvetlensége, az előbb úgy viselkedett, mint egy bolti eladó, most meg, mintha a barátnője lennék, de jópofa volt és szimpatikus. A hullám elindult, én pedig úgy döntöttem meglovagolom, hátha szerzek pontot.
- Meg sokkal szenvedélyesebbek, mint a vérfarkasok – tettem hozzá. – Gondolj csak a vérivásra. Jól megválasztják az áldozatukat, mert a táplálkozás számukra igen intim dolog.
Egyetértően bólogatott.
- És a történetük is olyan tragikus: élet és halál között egy halott testbe zárt lelkek az örökkévalóságig járják a sötétséget, mert a Nap fényétől is megfosztották őket. Egy halandó és egy vámpír közti vonzalom sokkal magával ragadóbb, ahogy a dráma és a tragédia kibontakozik, hogy a kapcsolatuk mennyire lehetetlen.
Elhallgatott és egy újabb fekete könyvet vett le a polcról, majd felém nyújtotta. Egy sötét, homályos utcát ábrázolt, amin egy árnyalak sétált. A címe ez volt: Sötétség Világa.
- Ha igazán jó vámpíros könyvet akarsz olvasni, akkor a Sötétség Világa sorozatot ajánlom. Eszméletlenül jó. Egy, a 19. században élt fiatal lányról szól és arról hogyan vált vámpírrá és mik történtek vele utána. Bemutatja a vámpírok társadalmát, meg mindent Az egész naplószerű, ha nem valódi napló, mert ahogy meg van írva el tudom képzelni, hogy igaz lehet. Lehet, hogy az író maga egy vámpír, de legalábbis akitől az ihletet szerezte.
- Szóval ez egy vámpírnak a naplója? – forgattam meg a könyvet.
A lány izgatottan bólogatott. Nyilvánvalóan nem hisz a vámpírokban, de szeretne hinni, a saját fantáziavilágát benépisíti velük és ezt húzza rá a szomorú és unalmas valóságra. Ki hibáztathatná érte?
- Ugye? Igaz a sorozat még nincs kész és egész hosszúnak ígérkezik, de nagyon megéri elkezdeni. Mondjuk te azt mondtad, hogy valami egyszerűbbet akarsz kezdésnek.
- Nem, most komolyan elkezdett érdekelni ez a könyv, úgyhogy azt hiszem ezzel kezdem, adok neki egy esélyt.
A lány hatalmas mosolyt ejtett meg felém. Úgy tűnt nagyon boldog, hogy sikerült valakit bevinnie a saját kis mesevilágába. Aranyos lány volt a maga kis fantáziavilágával, de nincs is ezzel semmi baj, elvégre mindenkinek megvan a saját belső univerzuma. Van akinek rózsaszín, másoknak sötét és vannak azok, akiknek még sötétebb.
Természetesen megvettem a könyvet és a lánnyal együtt léptünk ki a hűvös, sötét, macskakövezett utcára. Pár pillanatig csak egymást néztük arra várva, hogy ki mondja ki először a búcsút, hogy aztán pedig szétváljunk, és ne találkozzunk valószínűleg soha többet. Végül egyszerre szólaltunk meg, a szavaink összeakadtak és el is hallgattunk. Másodszorra sikerült magamhoz vennem az első megszólalást.
- Nem sétálunk egyet?
- És hova sétáljunk? – kérdezett vissza mosolyogva.
- Remélem nem félsz a sötétben – feleltem egy titokzatos mosollyal.
Nem messze onnan, ahol voltunk, közel a város széléhez volt egy kis halásztó. Egyesek parknak nevezeték, de ahhoz nem volt eléggé gondozva, például nem volt kivilágítva és esténként az éjszaka teljes sötétsége telepedett rá. Ide sétáltunk ki ketten.
Körbesétáltuk a tavat, a telefonjainkkal világítottunk és beszélgettünk, főleg a vámpírokról természetesen. A jobb karomba kapaszkodott, nem tudom mikor bújt így hozzám, azt mondta ijesztő itt, de tetszik neki. A várostól távol, a sötétben és csöndben, ahol csak a tó körül fészkelő bogarak és állatok neszeit hallod tényleg ijesztő tud lenni.
- Gyere, mutatok valamit – suttogtam akaratlanul is, nehogy felverjem az éjszaka csendjét.
Egy korhadt, kopott padhoz vezettem és leültünk. Előttünk a koromfekete víz pihent.
- Mit akarsz mutatni? – kérdezte bizonytalanul.
- Egy kicsit még várnunk kell, de mindjárt meglátod.
Aztán hamarosan meg is mutatta magát a várt jelenség. A felhőrétegen egy rés nyílt és azon keresztül a kerek Hold ezüstös fénye szűrődött át néhány csillag kísérőjével.
- Nézd.
A tó vizére mutattam, ahol a Hold és a csillagok halvány fénye táncolt a gyenge hullámokon.
- Ez nagyon szép – suttogta pár pillanat döbbent csönd után.
Közelebb csúszott hozzám és a szemembe nézett a Hold – és a telefon kijelzők – homályában. Megfogtam a kezét és közelebb hajoltam hozzá, ő behunyta a szemét és résnyire nyitotta a száját. Az ajkaink összeértek és pár pillanatig így ültünk a sötét semmi közepén, de lehet, hogy sokkal tovább tartott, mint amennyinek innen visszagondolva emlékszem. Végül szétváltunk és egymásra néztünk. A lány szokásos nagy vigyorai helyett most csak egy kis, szelíd mosoly ült az arcán.
Az arca mellé hajtottam a fejem és megcsókoltam a nyakát. Halkan felsóhajtott és belekapaszkodott a vállaimba. Aztán újra megcsókoltam. Az édes, forró vér végigcsorgott a torkomon. Igyekeztem egy cseppet sem elpocsékolni. A lány kéjesen sóhajtott és erősen szorított.
Itt már tudtam, hogy 15 éves. Jó évjárat. Folytattam tovább, amíg az egész teste hirtelen meg nem feszült, a feje hátracsapódott, a lélegzete elakadt, egy pillanattal később ellazult, fáradtan a vállamra borult és ott pihegett. Az ölembe ültettem és így gyönyörködtünk tovább az éjszaka csodáiban. Talán mégis érdemes foglalkoznom azokkal a könyvekkel.

Megjegyzés: 2013. szeptember 27.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Hypnos
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 28
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 50
Jelenlévők:
 · majkopolo
 · VDavid


Page generated in 0.0461 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz