Én előre nézek, s mintha már látnám,
hogy annyi dolgom közt rám talál a béke,
ezért öltöznek komoly zöldbe a fák,
a bokrok, az egek pedig kékbe.
A megvilágított hajnal szárnya nyílik,
majd lassan vonagló kocsisorokba áll,
csak, hogy reggel nyolctól este tízig,
szerelmét figyelje, ha éppen arra jár.
Kinőttem már a tétova, üres beszédet,
mint gyermek a nem rég vásárolt cipőt,
álom rettent és megvakít az eszmélet,
talán megállítanám az időt.
Én előre nézek, s mintha már látnám,
hogy annyi dolgom közt rám talál a béke,
ezért öltöznek komoly zöldbe a fák,
a bokrok, az egek pedig kékbe.