Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kábulat

, 147 olvasás, Gaara , 0 hozzászólás

Gondolat

Biccent a fej, táncolnak az ujjak,
a félhomályban a fény a pihék közt babrál,
a szelíd galambpárok egymás mellé bújnak,
odaát a parkban szenvedélyek dúlnak,
s Te megint magamra hagytál.

Akár a megtört testben a fáradt zsibbadás,
lényemben kéretlen is úgy áramolsz tova,
s mint viharos egekből a fényes villanás,
jöttél, és nem történik itt ma más,
csak benned hiszek, Te árva mostoha.

Nálad kerestem értelmét a hallgatásnak,
az érintésnek, tudva azt, mindez emberi,
de ereje szűnik a nagy varázsnak,
ha szívét, lelkét adja másnak,
ki önön magát is másnak szenteli.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Gaara
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 20
Jelenlévők:
 · Romuald


Page generated in 0.0217 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz