Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ősz-sirató

, 455 olvasás, Magyari Emese , 23 hozzászólás

Sajgó lélek

Nem is emlékszem
mikor omlott le
gesztenyelevél-ruhám,
de azóta gyakran fázom…
S hogy mentségemre
szolgáljon:
míg a napsugár-csipkéket
nappali viseletre loptam,
hálóingemet… már
ökörnyálból fontam!

Nem is emlékszem
mikor ölelt az ágy
avar-puhán,
de a rőzsét mindig alatta találom…
S hiába ringat
rozsda-bágyadt álom,
kísért: méregzöld
valóság hiányom!

(néha-néha megszán
a csillag-báró…
test-meleg helyett
csupán egy
ezüst-léha tekintet…
annyira rideg,
amolyan: tél-váró…)

*

Emlékszem…
akkor ostorként hullottak
alá az esőcseppek,
fájdalmat sikongott
bennem az ős-természet…

(…)


Én vagyok az,
aki örök meztelenségre
ítéltetett…
akit a tavasz-pillanat
csak vérrel öltöztethet…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Magyari Emese
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Romuald


Page generated in 0.0391 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz