Rétkimonóban
telleg előttem a táj,
párolgó
csésze kezében a tó,
mosolya fecskevillanás,
lehelete szellő
és a haja sás,
lépte hullámzó
búzatábla,
pipacsszegély lebben,
ha villan bokája,
nádpillája
szemére szelídül,
mikor ajkamra
csendet hallgat,
ölében nyugalmat
fogan a magány,
ő az egyetlen
asszonyom, hazám.