Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szabadvers a némaságról

, 543 olvasás, aron , 13 hozzászólás

Elmélkedés

Egyszer majd állnánk
ránkszabott magányba
állig begombolva
s akkor az únt tél
tűjegekkel ráncokat
rajzolna homlokunkra

egyszer majd állnánk
a téren csontig átfázva
ritkuló szavaimba
mintha hajamba
belekapna a szél
s akkor már nem tudnánk
mit mondani
hangunkat felissza a föld

kettétárt karral
lakótelepi
szőnyegporolóvá
változom
rámteregetheted
egyszer majd
szavaid
alig fog fájni.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: aron
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 37
Regisztrált: 10
Kereső robot: 16
Összes: 63
Jelenlévők:
 · Aevie
 · alfabata
 · aron
 · Bánfai Zsolt
 · boszorka
 · gszabo
 · marisom
 · PiaNista
 · taxus_baccata
 · Wasicu


Page generated in 0.0619 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz