Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lépteid

, 339 olvasás, Pandora , 7 hozzászólás

Elmélkedés

Jöttél, mint őszi köd,
puhán, áttetsző sugárban,
Napot ígérve,
mégis homályban,
elleptél, ahogy tollpihe
tapad a talárra.

Most opálod kioldja a Nap,
a délelőttök csendjét
öltöm magamra,
őszbe hűtve
dolgomat teszem,
(vágyamtól felhevülve),
de te már nem látod,
mész, lassan,
mint megmacskásodott
lábból a fájás,
veszed kabátod,
s én kínlódva állok
a nap előtt.

Fény szökik a házba,
vékony sugarat ereszt,
visszahúználak,
de az idő magamba rekeszt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Pandora
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 240
Regisztrált: 2
Kereső robot: 47
Összes: 289
Jelenlévők:
 · Sutyi
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1716 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz