Sűrű hajnali köd fog körül.
Halk hangot hallok a hegyek mögül.
Nem fordulok meg, csak becsukom szemem,
és figyelek. Most ezt kell tennem.
Engem szólít, hozzám beszél, rólam szól.
Hömpölygő hullámként fed el a belőle áradó erő.
Körbevesz, és egyre mélyebbre merülök.
Nem félek, nem menekülök.
A levegővel került a vérembe,
így lett a részem.
Fájó, karcos, de mégis
ezzel menti meg életem.