Navigáció


RSS: összes ·




Mese: AMF-találkozó augusztus 31. (2.)

, 433 olvasás, Mona , 5 hozzászólás

Ezerszín

AMF-találkozó augusztus 31. 15 óra 00 perc avagy: Belepisiltünk a pezsgőbe! (2.)

Az úgy volt, hogy jöttek az Ufók. Illetve hogy Mona túllőtte a vénykötetlen és vény-nem-köteles és illegális és annyira nem legális pszichedelikus gyógyszereit. Így azt képzelte, hogy jöttek az Ufók. Illetve hogy még mielőtt megérkeztek volna repülő csészealjas barátaink - hogy megkezdjék Földünk apokaliptikus buliját- egy eufórikus, színektől hullámzó pillanatban átvette az Ufók üzenetét. Az úgy volt, hogy az Ufók gyereket akartak Monától. Legalábbis ezt állította sziklaszilárdan Q-nak, amikor a pasi egy kínos péntek estén a vártnál kicsivel korábban érkezett haza. A ház rumliban állt. A tető beszakadt, a kémények ledőltek és egy-két fal sem volt egész pontosan teljes egészében a helyén. A ház belseje is hasonló tragikus állapotban volt. A festmények szétszakítva, szanaszét a padlón hevertek, a zongora ripityára törve, üveg és tükördarabok mindenütt. De Q-nak mindez nem szúrt szemet. Q mindig megdöbbentően és idegesítően nyugodt tudott lenni. Ami viszont ezen az estén mégis kiverte Nála a biztosítékot, az két dolog volt. Az egyik az volt, hogy a hűtő nem volt rendesen becsukva. Q ledobta a cuccait a konyha közepére és hangos üvöltözések közepette neki esett. Többször és egészen addig durgálta, csapkodta és rángatta a hűtőajtót, míg az egész kidőlt a helyéről. Mikor ezzel végzett, benyitott a hálószobába. Mona az ágyon ült, poszttraumatikus sokk-szerű ábrázattal, elszakadt pólóban, könnyektől maszatos arccal. De Q számára ez is mindennaposnak tűnt, sokkal inkább az a neon pink bigyó borította ki, ami az ágy mellett hevert.

Q: Te vibrátort használsz?
M: Mi?! Nem.
Q felemelte a hosszúkás tárgyat és megnyomott rajta egy gombot.
M: Ne! Ne nyúlj hozzá!

A pink izé egyszerre kezdett vibrálni és apró kör-körös mozdulatokat végezni - nem is beszélve arról a kis pöcökről… Q a földhöz vágta azt.

Q: Akkor mi a faszom ez, ha nem vibrátor?
M: Ez Tőle van.
Q: Kitől "Tőle"? Te megcsaltál?
M: Az Ufók hozták. Ezen keresztül nyomták belém az örökítőanyagukat.
Q: Mi volt ma, Szívem, LSD?
M: Igen, de mi az összefüggés?

Mona végül nem esett teherbe, hiába próbálkoztak számtalanszor az Ufók a pink izével… Nem jött össze. Az Ufók bedühödtek és a Föld nevű bolygó elleni interplanetáris háborút kezdeményeztek. A háború kezdetét 2013 augusztus 31-re időzítették. Az üzenet biciklis bélyeg formájában érkezett - ismét. Mona úgy döntött, hogy hadsereget szervez. Nem, nem kívánta bevonni a különleges hadosztályokat, a háborút elméleti, intellektuális, szürkeállományi szinten tervezték csészealjasék. A világ legkreatívabb, legmagasabb érzelmi szintjén álló embereire volt szükség. Így érkezett a meghívó az Amatőr Művészek Fórumára. Még hogy amatőrség. A legénység vérprofikból állt össze. A meghívásra 7741 tag jelentkezett. Q volt a 7742-dik jelentkező…

Q: Szólhattál volna, hogy itt tartjuk az Amf találkozót?!
M: Csak annak szóltam, akit meg akartam hívni…
Q: De hát ez az én házam?!
M: Ühüm. Kisszivem, azé a ház, aki takarítja!
Q: Ühüm. Brünelláé?!

Régi ismerősünk, Brünella. A megkorosodott riporter, perverz újságíró, a Rohadt paradicsom c-mű lap társszerkesztőjeként megismert hölgyemény személyében tetszelgő az életünket bepaparazzizáló bárgyú értetlenkedéseivel a vérnyomásunkat szinten tartó s onnan az idegrohamba kergető ferdén gusztustalanul kirúzsozott protkóját köpködő valaki volt - amikor belépett az életünkbe. Egy nyárral később pedig mint szakadozó varrású ódivatú pecsétes kosztümben és vérvörös torzzá kitaposott tűsarokban vonagló olcsó hajlakk felhőtől bűzlő Siófok nyaralóhálózatát sikeresen irányító üzletasszonyként tért vissza nyári mindennapjainkba - ami olvasható Q a "Mán megin belepisiltünk a Balatonba" c-mű meg nem írt- illetve elkezdett de valószínűleg soha be nem fejezendő scifi-fantasy önéletrajz hitelességű novellájában. Brünella, aki mostanra a gazdasági válság okán munkanélkülivé vált, nyugdíját fogsor ragasztókra, székletlazítókra, műnyálra, üvegszemre és Chanel parfümökre költő hajléktalan mámi, takarítónőként dolgozott Q rezidenciáján. Mert mi olyan jó emberek vagyunk! Szóval Brünella sokat tett annak érdekében, hogy meghiúsuljon az Amf találkozó s ezzel együtt a Föld védelme az Ufókkal szemben. Monát el akarta távolítani. Tudta, hogy Mona az egyetlen olyan bátor lány, aki vezetőnek született. A bátorság minden sejtjében eleve elrendelten lüktetett még ha néha be is pisilt félelmében. De Mona elég okos volt hozzá, hogy tudja, mivel lehetett a szorongást csökkenteni. Brünella kiszimatolta Mona leggyengébb pontját s aljas módon ott kívánta megrendíteni a lány harci szellemét.

B: El kell vinnünk orvoshoz.
Q: Nem kell, én is doktor vagyok.
B: De olyan drogelvonóra.
Q: Azt én is el tudom vonni.
B: Ahogy a múltkor?! Amikor egész éjszakán át traktorozott a kukoricásban? Na nem.
Q: Igaza van, még mindig rémálmok gyötörnek azon éjszaka után. Istenem. Az a sebesség, amivel vezette a traktort, körbe-körbe… a baleset, aminek következményeit tán sosem heveri ki, sem ő, sem én.
B: Nem tudtam, hogy megsérült.
Q: Igen. Súlyosan. A szél belekapott a hajába, s ráncigálta azt ide-oda. Mona nem érezte, szegény kicsikém, nem érezhette, hogy mi történik…
B: A szeme elé fújta a szél a haját és karambolozott?
Q: Mi? Dehogy. Mona jól vezet. Illetve nem. Na mindegy.
B: Egy darazsat fújt a hajába, és allergiás rohamot kapott?
Q: Mi? Éjszaka? Dehogy.
B: Beleakadt a haja a traktorba és leesett róla?
Q: Jajj, Brünella, hol a faszba él maga, úgy mégis?! Sokkal szörnyűbb dolog történt… MONA HAJA KIEGYENESEDETT! Ez nem történhet meg még egyszer, Brünella. Igaza van, vigyük el elvonóra.

Megjegyzés: Folyt. köv…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Mese
· Írta: Mona
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 5
Kereső robot: 14
Összes: 79
Jelenlévők:
 · CthulhuCult
 · Öreg
 · PiaNista
 · quentin
 · Sutyi


Page generated in 0.068 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz