Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Istenek tele

, 204 olvasás, Gaara , 0 hozzászólás

Misztikum

Halkan lépdel a csönd a járdán,
aprókat csillan a jégből font márvány,
ölelő karok, hol nincs menedék,
ez a tél az istenek tele még,
fagy nyújtózik a csupasz tölgyek ágán.
S benne mind a ringó mesék,
dúdol a szívben a messzeség,
roppan a hó a cipőtalpak alatt,
a háztetőkön is vastagon maradt,
s talán gyűlik hozzá az este még.
Szálló füsttel most köd vegyül,
már én sem vagyok egyedül,
lángba járnak hasított fák,
a tüzes poklot akarhatják,
hisz’ ez a tél még nem csendesül.
Oly mindegy, ki magának van,
rejtse otthon, család, ha van,
szerelme és tüzes vágya,
vagy égbe vigye angyal szárnya,
mert a fény országa határtalan.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Vers
· Írta: Gaara
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 32
Jelenlévők:
 · Kavics
 · Öreg


Page generated in 0.1029 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz