Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Idegen

, 215 olvasás, Gaara , 4 hozzászólás

Elmélkedés

Idegen minden utcai tekintet,
idegen az út, hiába ismerős,
idegen a kéz, mely orcánkra legyintett,
minden gyermek és minden ős.

Idegen bennem a tiszta levegő,
az örök anyag: egy sejtdarab.
Idegen a semmiben lebegő idő,
és a váratlan ölelés, ha elmarad.

Az is idegen, hogy nem hagy hidegen,
kit felismerek szemeim mögül,
és idegen, hogy szeretni tudok
olyat, ki velem együtt sír és örül.

Idegenek a házak szép családdal,
a takaros szoba, terített asztal,
idegen az élet is a halállal, s az,
hogy mennék, de van ki marasztal.

A napfény, a sóhaj, a madárdal,
idegen az élő s ekképpen a holt,
idegen, hogy rosszban vagy apáddal,
mikor tegnap még minden rendben volt.

Munkál bennem az idegen anyag,
terpeszkedik, mint nagy fellegek árnya,
szívem kő, testem szétmálló agyag,
s idegen nékem szerelmed hiánya.

Idegen minden utcai tekintet,
idegen az út, hiába ismerős,
idegen a kéz, mely orcánkra legyintett,
minden gyermek és minden ős.

Idegen jámbor a felszított szerető,
idegen a sejtés, ki lesz, ki megtagad,
Idegen a semmiben lebegő idő,
és a váratlan ölelés, ha elmarad…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Gaara
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 3
Kereső robot: 13
Összes: 32
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · Kavics
 · Öreg


Page generated in 0.0408 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz