"Színház az egész világ!" - mondta Shakespeare. Mondandója azoknak szólt, akik valamilyen formában fogékonyak voltak az igazságra. Ez a mondata, mint sok másik is, ma sem vesztette érvényét, ma is igaz. Ennek fényében minden ember álarcot visel, hogy az életben kapott csalódásoktól megóvja magát. Azon kevesek, akik ezt nem teszik, ki vannak szolgáltatva a többi ember képmutatásának, önzőségének, gátlástalan, rosszindulatú viselkedésének. Mert ilyenek vagyunk, mi emberek, így vagyunk programozva. E fizikai, racionális lét körülményei gyakran morális süllyesztőbe húzzák az embert, ahonnan nehéz a felfelé vezető út.
Shakespeare ezt jól tudta és a művészetet saját szabadságára használva fel, valamint az utókor számára tanulságképpen alkotta meg maradandó műveit. Eljátszott az életek olykor sanyarú, máskor boldog valóságával, egy másik világot építve fel. Hazugság, ármány, csalás, csalódás, viszályok… Mindent, szinte minden emberi tényezőt megmutatott, hogy láttassa az álarcok mennyire sokszínűek. Mindezzel egy nagyon fontos pontra világított rá. Arra, hogy az ember nem bízhat meg feltétel nélkül embertársaiban. Idő kell ahhoz, hogy az álarcok mögé lássunk és megállapíthassuk a másik méltó e a bizalomra. Mert a bizalom törékeny, ugyanakkor az egyik legfontosabb erény, mely embert és embert összeköt. Megszerzése pillanatok műve, de elvesztése után egy élet sem elég a visszaszerzésére.