Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Szilveszter este

, 247 olvasás, nagyvendel , 1 hozzászólás

Szilveszter

1944-1945 fordulóján

A háborúnak még nincs vége, de a harcok már a nyugati határok közelében dúlnak, és az orosz csapatok megállíthatatlanul nyomulnak Berlin felé.
A felszabadult területek megszenvedték a háborút, de már kezd helyreállni a rend és a béke, de a nyugalom még várat magára, s mindenki várja már ennek a borzalomnak a végét.
A szegényes Karácsonyon főleg annak örültek az emberek, hogy túlélték a borzalmakat, és hálával telve köszönték meg a templomban Istennek a megmenekülésüket.
Szilveszter estéjén, a hívők csoportokban vagy párosan vonultak a szokásos év végi hálaadó szentmisére.
Már sötét volt az utcákon, de a templom ragyogott a villanyfényben és a sok gyertya fényétől, s az ünneplőbe öltözött, melegségre vágyó hívek lelke is repesett a boldogságtól.
A kisváros gyönyörű temploma csodálatos módon nem szenvedett nagyobb károkat a háborúban, s ez azért is örvendetes, mert Európa egyik, ha nem a legnagyobb egyhajós temploma, s igencsak kár lett volna érte. Csupán egy mesterlövész próbálta ki a torony keresztjén puskáját és ügyességét, de ez is csak évek múltával derült ki egy tetőjavítás során. Jó lövés volt.
Akik az oldalajtókon mentek be, nem láthatták a főbejárat előtt álló orosz katonai kocsit, amiből a szovjet városparancsnok szállt ki, s megindult a templomajtó felé.
Mozgásán látszott, hogy sebesült, bizonyára azért maradt le a harcoló csapatoktól, s rangjánál fogva tették meg városparancsnoknak. Szokás volt ez akkoriban.
Néhány géppisztolyos közkatona a bejárat előtt helyezkedett el, nem kis félelmet keltve a polgárokban, de senkihez nem szóltak, csak apró, ferde szemeikkel figyelték a számukra szokatlan, kiszűrődő fényeket és zajokat.
A kapitány némi tétovázás után egyedül, de határozott léptekkel bevonult a zsúfolásig megtelt, ragyogó Isten Házába.
A mise már elkezdődött, gyönyörűen szólt az orgona, s a tömeg hangosan, önfeledten énekelte a hálaadó zsoltárokat.
A tiszt sétált a padsorok között, lovagló pálcájával fényes csizmáját ütögette, s fejét forgatva figyelt, nézelődött.
Láthatóan tetszett neki a zene, a búsan búgó, később diadalmasan zengő orgona magasztos hangja.
Az asszonyok összébb húzódtak a padokban, a férfiak suttogva kérdezték egymástól: – Mit keres ez itt? – De mivel nem történt baj, kissé megnyugodtak, hiszen Isten Háza mindenkié. Azért mégis kissé behúzódtak az oszlopok mögé.
Lassan beért a főhajó közepére, ahol a lépcsősor tetején a szószék magasodott, s felnézett, felemelte tekintetét a kupola felé.
A régi építészek tudat alatt, vagy igenis úgy tervezték a templomokat, hogy az emberek önkéntelenül is felemeljék tekintetüket az Úr felé.
Amikor felért a plébános a szószékre, meglátták egymást, a pap és a katona. Mind a ketten meglepődtek, s ebben a pillanatban elhallgatott az orgona is.
A tisztelendő atya elkezdte mondani a szentbeszédet a hit erejéről, a háláról és a reményteljes, békés évekről. Csak néha-néha remegett meg kezében a csatos imakönyv.
A hívek áhítattal hallgatták, de a kapitány nem értett semmit a beszédből, s ez zavarba hozta.
Lassan megfordult, az orgona sípjait nézte, majd a kántort kereste tekintetével. Ekkor hirtelen a csizmája szárára csapott, s pálcájával mérgesen leintette a prédikáló atyát.
Ő kérdőn nézve elhallgatott.
A kapitány rekedtes, idegen hangján felkiáltott.
– Doszta propaganda! Davaj muzsika!

Megjegyzés: 2012. 11. 23.
Az írás nyomokban megtörtént eseményeket tartalmaz. A szellemi terméket a fogyaszthatóság érdekében kissé cizelláltuk.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szilveszter
· Kategória: Próza
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Horváth István


Page generated in 0.0401 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz