Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Búcsú holdfényben

, 250 olvasás, Kasperl , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Ragyog a gyöngyszín holdfény,
s mint csöndes zuhatag
hull alá a vén Dunára,
megfürdeti a holdsugárban
a karcsú hidakat.

A lusta folyó partján
csendes éjszakában
rejtőznek az öreg házak,
kattannak az ajtózárak
álmos otthonokban.

A szobra mellé ülve
nézzük a fősodort,
a nappal rohanó város
éjjel csendes és magányos,
csak lelkem kóborol.

Enyém e kedves város,
születtem és élek
itt, számolhatatlan éve,
romolva, mint bontott kéve
új kapcsot keresek.

Bár a táj változatlan,
bomlik mégis minden.
Mi köztünk emberi kapocs,
azt az új rend széttapos,
és elüldöz innen.

Képed agyamba vésem
én kedves városom,
hogy a Rajna partján ülve
képed szívemre ölelve
emléked megtartson.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Kasperl
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 3
Kereső robot: 13
Összes: 32
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · PiaNista
 · Sutyi


Page generated in 0.038 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz