Barátaim, kik ott fenn élnek,
Figyelnek rám, és soha el nem mennek,
Velem vannak, mikor gondokkal küszködök,
És akkor is, mikor szeretetben fürdök,
Éjjelente, mikor velük beszélgetek,
Szívemmel soha el nem tévedhetek,
Ők meghallgatnak, és én is őket,
Hisz ez az igaz barátság, ti gyönyörű égiek,
Ők nem mások, mint az angyalok, kikkel én beszélgetek,
Szárnyalok velük, és nevetek,
Boldog vagyok, hisz ilyen csodás lények a barátim,
Náluk jobb társakat kívánni sem tudnék,
Ők a Teremtő közvetlen szolgái,
Kik segítenek, hogy ne keljen mindig hátrálni,
Mellettem vannak, bármit is érzek,
De elfogadják, ha máshogy gondolom az élete,
De én velük maradok, hisz ők az én kedveseim,
Nélkülük az életem, csak borús napokban venném,
Szeretetük végtelen, hisz szívük oly hatalmas,
Emberi ésszel felfoghatatlan, magasztos, diadalmas,
Ők az én barátim, az angyalok,
Szeretem őket, mint az ételt, és az innivalót,
Velük maradok, amíg csak élek,
S testem halála után is köztük leszek.
Megjegyzés: Ez nem egy kitaláció. Én valóban beszélek az angyalokkal. És náluk jobb, szeretetre méltóbb társakat elképzelni sem lehet.
|