Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Nyugati téri szösszenetek - VI.

, 383 olvasás, P.Palffy_Julianna , 14 hozzászólás

Ezek vagyunk

KÉPtelenség

  A felüljáró alatti parkolóba szinte ugyanabban a pillanatban állt be egymással szembe a két autó. Az egyik a Bajcsy-Zsilinszky útról, a másik a Szent István körút felől érkezett. Az Audi vezetője még kinyitotta a csomagtartóját, kivette az aktatáskáját, és ez az idő éppen elég volt arra, hogy a másik oldalra igyekvő Toyota terepjáró gazdája éppen mellé lépjen.
– Szevasz, Balázs! – köszönt rá az Audisra a felismerés örömével, és már nyújtotta is a kezét.
– Szevasz, Ádám! Hát te? Milyen szél fújt erre? Régen láttalak – válaszolta a másik, miközben a kézfogást is megejtették, amúgy igazi férfi módra. A ma divatos, fiatalemberek közötti puszilkodás náluk szóba sem jöhetett. Elmúltak már ötven évesek, az új hóbort nem hódított a korosztályukban.
– Tényleg jó régen dumáltunk már. Ott lesz megbeszélésem – intett a bank felé Ádám.
– Nocsak! Nekem is errefelé, csak egy kicsit odébb! De igyekezzünk, mert ahogy az eget elnézem, mindjárt szakadni kezd az eső! – mutatott fel a férfi a Nyugati tér felett átvonuló szürke fellegekre.
– Nincs kedved utána benézni velem a Galériába? Egyik kedves ismerősünk képeit most állították ki először, legalább viszek még egy érdeklődőt, aki még ért is hozzá – invitálta Ádám Balázst azonnal. – Pár kép csak, de szerintem érdemes megnézned. Ha van időd, akár beugorhatunk egy ebédre a törökhöz is!
– Ki az? De ne is mondd el, úgy érdekesebb lesz! – vágta rá Balázs. – Az ebéd sem rossz ötlet, szerencsére csak délután háromra kell visszaérnem az irodába, tudunk beszélgetni is – egyezett bele a felkínált programba rögtön.
A következő pillanatban mindketten felkapták a fejüket, mert egy X5-ös BMW fékezett akkorát a kereszteződésben, hogy még az aluljáró oszlopai is beleremegtek. Szerencsére nem történt baj, a fickónak nem sikerült telibe találni a szabályosan elé kiforduló kék buszt.
– Ökör! – mondták majdnem egyszerre.
– Akkor nagyjából két óra múlva a Galériában! – köszönt el egymástól a két barát.

  Ádám ugyan alacsonyabb volt pár centivel Balázsnál, de mindkét férfi a női szíveket megdobogtató kategóriába tartozott. Ádám világosbarna haja semmit nem változott, csak sokkal rövidebben hordta, mint kamaszkorában. Híresen hosszú hajáért bolondultak a lányok, jól állt a fizimiskájához, no és a kezéből elmaradhatatlan gitárhoz. A hangszer elkísérte egészen a diplomáig, de a végén győzött a racionális énje, és a bankszakmában helyezkedett el. Azóta sem bánta meg, a pályája szépen ívelt, elismert szakember lett, a hangszer pedig a mai napig megmaradt hobbinak. Családot nem alapított, ám a nők állandó kísérői voltak. A leghosszabb kapcsolata kilenc évig tartott. Régebben vágyott gyermekre is, de valahogy mára már nem bánta – a kollégák gondjait elnézve –, hogy kimaradt ez az örömforrás az életéből.
Balázs vékonyabb és magasabb alakja szinte szikárnak tűnt. A sötétbarna öltöny illett a borostyánból és smaragdból kevert szeme színéhez, és a sötét hajában egyre sokasodó ősz hajszálakhoz. A mosolya, a figyelmessége, és nem utolsósorban a humora népszerűvé és kedveltté tették a nők körében – talán nem is eredménytelenül –, de kitartott a felesége és a fia mellett. Ha volt is szeretője, diszkréten intézte.

  Ádám ért először a Galériába, ismerőst nem látott, páran nézegették csak a kiállítást, a belső teremben Vilma műveinél pedig nem volt senki. A képek önmagukért beszéltek, nő és férfi soha nem egyszerű kapcsolatáról beszélt ahhoz, aki értette őket. Minden alkotást belengett valami finom báj, valami szomorúság. Vilma sok pasztellszínt használt, némelyik képen az erősebb tónusú háttér előtt, légiesen megfestett másik "gondolat" is ábrázolásra került, s így az összhatás még gyengédebbre, lágyabbra sikeredett. Ádámnak az "A parton" című kép tetszett a legjobban. Ha jobban megfigyelte a művet, és távolabbról is megnézte, akkor ezen is megjelent a "másik" gondolat, a vízen visszatükröződő párral.

  Balázs hosszú percek óta állt a képek előtt, és nem tudott megszólalni. Minden gondolata ismerős volt, és nem kellett megnéznie az aláírást, anélkül is tudta, hogy Vilma keze nyomát őrzik. Érezte a szomorúságát, a szerelmét.
– Á, itt vagy végre! Na mit szólsz? - rohanta le Ádám a hallgatag férfit. – Megismered? Nem hitted volna, hogy Vilma ilyet is tud, mi?
– Emlékeztem rá, hogy fest – válaszolta kitérően Balázs. – Itt van? – kérdezte.
– Nincs, csak a megnyitón vett részt, azóta nem jött el. Pedig jó lenne, ha néha-néha benézne. Én hiába győzködöm, nem hallgat rám. Az Ádám-féle stratégiát is bevetettem, de hatástalan vagyok rá – mesélte tovább. – Elérhetetlen. Még mindig abba a félnótás pasiba szerelmes, aki nincs a képeken, de mégis minden róla, róluk szól. Legszívesebben megfojtanám az ürgét, mert miatta nem lehetek soha több Vilma számára, mint barát – hadarta egy szuszra Ádám.
– Te nem tudod, ki az? – kérdezett vissza Balázs.
– Nem, nem árulta el, gondolom nős lehetett a férfi. Nem is beszél róla – válaszolta. – Neked melyik kép tetszik a legjobban? – fordult Ádám a barátja felé.
Balázs rávágta volna azonnal, hogy mind. Hiszen mindegyik kettőjükről szól, a szerelmüket ábrázolja. Megértette. Hirtelen erős haragot érzett Ádám iránt a Vilmát érintő gondolatai miatt. Hogyan is képzelhette, hogy megszeretheti? Az asszony az övé volt, van, lesz, a szívében hordja. Mint ahogy Vilmáéban ott van ő is. Látja a képeken, érzi minden ecsetvonásában.
Hiányzik. Nagyon hiányzik.
Elment a kedve a közös ebédeléstől, és egy kamu tárgyalásra való hivatkozással kimentette magát. Ádám nem firtatta a hirtelen programváltozás okát, ismerte már Balázst annyira, hogy tudja, nála a munka elsőbbséget élvez bármilyen más elfoglaltságnál.
Váltottak még pár szót, majd az előtérben elbúcsúztak. Ádám továbbra is maradt, beszélni akart a tulajdonosokkal, Balázs pedig a parkoló felé vette az irányt. Nem érezte a hűvös szelet, nem érezte az egyre nagyobb cseppekben hulló esőt sem.
Nem érzett semmit, csak tátongó ürességet, amiben most egyedül kóválygott elveszetten…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 332
Regisztrált: 1
Kereső robot: 31
Összes: 364
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2719 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz