Virraszt az éj sötét múltú őre,
nyugtalan elméje hajtja előre,
kurta évek, jaj, hol a kiút?
S ha van, vajon még mennyi jut?
Felhőbe bújt csillagszemű juhász,
furulyád sirat, korai a gyász,
roskadó szellemed hívná a tavaszt,
virágot vár, nem útszéli gazt!
Lázadó mellkasod, megvadult paripa,
száz emlék süvölt, s számtalan hiba!
Múlt, mulasztott szavak és sóhajok,
halott e táj, s én is meghalok!
Megjegyzés: 2013. szeptember