Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Nyugati téri szösszenetek - III.

, 422 olvasás, P.Palffy_Julianna , 13 hozzászólás

Ezek vagyunk

Gépkocsivezetők gyöngye, és az ellenhatás

Hideg őszi napokon sem kellemes a metrószerelvények és megállók sajátságos illatanyaga, de forróbb nyári délutánokra szinte már elviselhetetlenné válik. A Nyugati téren csak fokozódik az undor, mezsdu nami* népi vizeldének hívják akik arra kényszerülnek, hogy munkába menet és jövet átkeljenek rajta. A járdákat szerencsésebb reggeleken kis locsolóautóval tisztítják, néha kiszórnak valami fertőtlenítő port is, de a szag már úgy beette magát a résekbe, hogy az kiirthatatlannak tűnik. A szeptemberi borús idő nyomott levegője sem könnyítette a szaglószervek dolgát, az emberek fintorogva reagáltak az orrfacsaró bűzre.

Ágnes ma sem volt éber – egyébként is mindig máshol járt az esze –, tehát természetesen egy kutyagumival indított, ahogy kilépett a lépcsőház kapuján. Felnézett az égre, mint aki onnan vár segítséget, aztán a foga közt mormogva szórta áldatlan szavait az eb felelőtlen gazdájára. A félig kiszáradt füvön valamennyire sikerült a cipőjéről levakarni a rondaságot, már nem volt ideje visszamenni. A kiskosztüm, a táska, és a cipő egyébként is a mai divatos trendeknek megfelelően volt összeállítva – a negyvenes nők kedvenc színeivel –, a teljes átöltözés nem fért bele a szűk huszonöt percbe háromnegyed nyolcig. A metrón most nem ült le, állva tette meg az utat a Nagyvárad tértől egészen a Nyugatiig.
A villamosmegálló lépcsőjén lefelé lépegetők kezében tartott esernyők figyelmeztető jelként hirdették a metróból érkezők felé: "hahó, odafent nedvesebb idő várható!" Ágnes annyira elbambult – a másnapi tárgyaláson gondolkodott –, hogy nem az áruház oldalán ért fel a térre, hanem az Oktogon felé tartó villamosok megállójában. Átverekedte magát a tömegen, öltönyös és nem öltönyös férfiak, alig-szoknyás, cérnavékony és nem cérnavékony kamaszlányok, divatosan és nem a napi divat szerint öltözött nők, lányszíveket dobogtató, csinos fiatalemberek és direkt topisan lógó farmernadrágos fiúk, szerény ruhát viselők és még szerényebb viselettel rendelkezők között. Oldalazva haladt mellettük, csak a vihorászó kamaszok jelentettek nagyobb akadályt a földre tett hatalmas táskáikkal, de ezt az akadályt is leküzdötte. Az elhúzó villamos előtt egy pityergő nő babrált még a telefonjával, de nem állt Ágnes útjában, ezért észre sem vette őt.
A zebránál zöld utat kapott, így nem veszített sokat, még időben beér, ha kilép. Nem volt rajta a szemüvege – naná, hogy a táskája mélyén lapult –, ám úgysem volt ideje árakat böngészni a magukat kellető kirakatokban.
A felüljáró alatt kellett már csak átkelnie, hogy percre pontosan háromnegyed nyolckor a jól menő, belvárosi ügyvédi iroda titkárnői asztalánál ülhessen. Az úttestre lelépve kicsit kijjebb kellett hajolnia az éppen rakodó furgon mellett, és hunyorogva kémlelte szabad-e az út előtte. Összehúzott szemmel állította élesre a fókuszát, szemüveg hiányában nem látott jól messzire.
Éppen elindult volna, amikor a furgon sofőrje lehúzta az autó ablakát és sziszegve kiszólt neki: "Mi van vén kurva, már reggel ilyen szar hangulattal indulsz?"
Ágnes először fel sem fogta, hogy neki szól, ment tovább az orra után. Csak percekkel később esett le a tantusz, hogy a snájdig fiatalember azt hitte őt nézi rosszallóan, ezért vágta hozzá a keresetlen szavakat. A hangulata valóban nem volt rózsás, de oly meglepőn reagált rá – a vén kurva jelző kimondottan megröhögtette –, hogy pont az ellenkezőjét érte el vele a srác.
Egész napos vigyort köszönhetett neki…

Megjegyzés: * между нами - köztünk szólva

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 307
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 327
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 1.644 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz