Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Nyugati téri szösszenetek - I.

, 355 olvasás, P.Palffy_Julianna , 20 hozzászólás

Ezek vagyunk

Egyik megy, a másik…?

A Nyugati tér villamosmegállója most is a hétköznapi reggelek megszokott szürke képét mutatta. Munkába, iskolába vagy akárhová igyekvők álltak, és várták a következő járatot. Ki türelmesen, ki türelmetlenebbül. Öltönyös és nem öltönyös férfiak, alig-szoknyás, cérnavékony és nem cérnavékony kamaszlányok, divatosan és nem a napi divat szerint öltözött nők, lányszíveket dobogtató, csinos fiatalemberek és direkt topisan lógó farmernadrágos fiúk, szerény ruhát viselők és még szerényebb viselettel rendelkezők egyre nagyobb létszámban gyűltek a megállóban.
A szeptember végi, hűvös, borús idő őszt idézett, a nyári hőség testet-lelket megterhelő forrósága végre nem kínozta sem éjjel, sem nappal a városlakók életét.

Szabinát nem érdekelte a tömeg, fázósan és idegesen nézegette mobilja kijelzőjét. Ilyenkor már ott szokott villogni rajta a délutáni találkozó időpontja. Viktor soha nem késett a megbeszélt randevúról. Az értesítéseket is percnyi pontossággal küldte mióta szeretők lettek. Az asszony egyedül, a férfi kilenc éve tartó házasságban élt. Munkakapcsolatuk két éve kezdődött, a viszonyuk nyolc hónapja. Hetenként kétszer találkoztak egy meglehetősen elegáns lakásban – Viktor éppen külföldön élő barátja révén –, ahol az eltöltött idő mindkettőjük számára megadta azt, amire vágytak. Legalábbis az egyiküknek biztosan. A nő szerelmes volt, a férfi kényelmes és biztonságos szexet keresett.
A felhők meggondolták magukat, és egy-egy cseppel jelezték, hogy kiadni óhajtják terhüket. Előkerültek az esernyők, bár kinyitni nem kellett őket, mert a villamos megérkezett. Szabina előtt abban a pillanatban nyílt ki az ajtó, amikor megszólalt a mobilja is. Önkéntelen mozdulata a ciripelő mütyür után elég volt ahhoz, hogy a felszállásra várók megelőzzék, ő pedig a tülekedésben egyre hátrébb került. Nem voltak tekintettel rá, senkit nem érdekelt, hogy a telefonjával babrál, simán arrébb lökték. Az egyik trottyos nadrágos kamasz a foga alatt még odavetett neki néhány keresetlen szót is. A nő csak útban volt.

A picinyke készülék kijelzőjén megjelenő üzenet légüres térbe taszította az asszonyt. Mintha az idő is megállt volna. "Nem találkozhatunk többé. Kérlek ne is keress! V." Semmi magyarázkodás, semmi miért, még csak a lehetősége sem, hogy megtudja az okot, csak a hideg szavak.
Szabina üres lélekkel meredt sóbálvánnyá, miközben semmibe bámuló tekintettel nézett fel a sárga jármű hangtalanul becsukódó ajtajára. A mozdulatlan asszony arcára hulló esőpermet nem oldotta a szeméből akaratlanul is kibuggyanó könnycseppek keserű-sós ízét.

A villamos halk surrogással indult tovább, egy másik megálló felé…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 2
Kereső robot: 15
Összes: 40
Jelenlévők:
 · boszorka
 · Öreg


Page generated in 0.1142 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz