mindenütt fáj
sajgó hús vagyok
parttalan unalom
rám tekeredik
összeroppant már
soha el nem múló nyár
rég nem szórakoztat hogy
felhőkbe alakot lássak
bárányt farkast Istent
ki tudja ki lakik fent
fejem térdeimre hajtom
földbe nézek
sötét üres mint én
örökké tartó migrén
lábam szakadékba lóg
feltépett sebeimből
létem csordogál
sűrű cseppek mélybe hullnak
meghatódva nézem
érzem ahogy vérzem
ég felé szavakat lökök
barátság hit szerelem
utánuk köpök
hagyom hogy megbámuljanak
színes szárnyú madarak
felhők széléről bús angyalok
figyeljék ahogy lassan meghalok
szakadék peremén ülve
eszembe sem jut hogy féljek