Navigáció


RSS: összes ·




Esszé: Halálra születve IV.

, 413 olvasás, biteruj , 1 hozzászólás

Elmélkedés

Az emberiség önjelölt vezetői uralmuk alá vonják az elmét, miközben mi bízunk a mesékből és filmekből jól ismert fordulatban, a semmiből előtűnő hősökben, és abban, hogy a jó mindig győz.
Leélve egy életet felfegyverkezve áltudással és hibás önismerettel. Félve a gépektől, rá sem eszmélve, hogy nincs is sok különbség, csak hogy mi annyira organikusak vagyunk, hogy protézis nélkül életképtelenek lennénk 40 évesen, mert a civilizációs betegségekre azt hisszük, valami elkerülhetetlen kórság. Mi vagyunk a saját vírusunk.

"Basszátok meg ti is!" - Mikor politikus szájából hallottam ezeket a szavakat, amiket szintén politikus társainak és feljebbvalóinak intézett, indulatosan és ellentmondást nem tűrve, ledöbbenten és némán figyeltem, ahogy a farkas a fajtája ellen fordulva megpróbálja megvédeni a nyájat.
Kimondott szavak, hallhatja az egész világ. Kíváncsian vártam a közvéleményre gyakorolt hatását, de ez sajnos elmaradt. Érdekes, hogy én egyáltalán értesültem róla. Értékes tudás birtokában áll, mely indokot ad rá, hogy a halálhíre, pont úgy, mint e beszéde, elkerülje a sajtó oly nagyra becsült képviselőinek figyelmét.
Felemelt fővel vonom kétségbe mindazt, amit a fejembe töltöttek teljes igazság címszó alatt. Lelkesen keresem az igazságot, és várom, hogy megtaláljam azt az ösvényt, ahol felkapaszkodhatok a hegytetőre, hogy onnan köphessem le ezt sötét nemzedéket. De ezzel csak olyan lennék, mint a többi. Aki a hegyen áll, annak kötelet kell dobni a többinek, aki keresi az igazságot, és együtt rombolni le, tölteni meg a völgyet a heggyel, hogy újra egyenes legyen az út.

Tanácstalanul állunk az egocentrikus látásmód minden emberre érvényes programja előtt. Mit tehetnénk ellene? Az emberi jogok és a személyi szabadság megsértése nélkül az emberiség önmagát taszítja a szakadék felé. A be nem avatkozás és a cselekedet, azt hiszem, ugyanolyan bűnös tett. Mindenkinek megvan a saját szemszöge, hogy miért utálja a világot, és a természet törvényeivel szembeszállva az ember a világ ura, aki megveti magát és a mindenséget, ami tökéletes beképzeltséggel szerinte érte jött létre, hogy pusztíthasson ész nélkül. A történelem ismeretével leélhetünk életeket, tanulhatunk a hibákból, és meríthetünk ihletet, mégsem tudunk visszaemlékezni csak 100 évre, és ráeszmélni, hogy megint nem tartunk előrébb, csak egy másik útját választottuk az önpusztításnak. Amit ember alkot, sosem lesz tökéletes. Mégsem bízzuk magunk a természetre, amely megalkotott és fenntart minket. Inkább leigázzuk, azt állítva, hogy mi sokkal jobban csináljuk. Majd ha már késő, észrevesszük, hogy ez messziről sem így van. A természetes szelekció meggátolásával teret adtunk az emberi fajt meggyalázó változatos teremtményeknek. Csodás lényeket gyilkolunk halomra, hogy hasznosítsuk, ahelyett, hogy megismernénk, és gyönyörködnénk látványukban, éreznénk a szeretetüket. Ehelyett a saját fajunkkal töltjük meg a bolygót, a saját képünkre formálva, mint a vírusok, közben a természetes szelekció fontosságáról megfeledkezve, vigyázunk életképtelen társainkra, amivel nem is lenne semmi gond, érző emberi lények vagyunk. De akkor nem vagyunk ennyire szociálisak, amikor kiszelektáljuk az információkat, és nem vesszük a fáradtságot, hogy utánanézzünk, vajon valóban a verseny által kitermelt egészségre ártalmas élelmiszerek és életstílus felelős azért, hogy testünk állapota rohamosan romlik, és a magzatok is ugyanezekért fejlődnek rendellenesen?

Döntéshelyzetbe hozott ez a sok hozzá nem értő hulladék-ember, akik drága öltönyökben parádézva aláírásaikkal gyilkolnak ártatlanokat. Nem akarom megint elölről kezdeni! A semmiből építeni újra az életem, megtettem már számtalanszor, és már nem érzek magamban lelkesedést ez iránt. Kényszerűen fogadom el a saját gyengeségem, hogy nem tehetek semmit ellene. Nem tehetek, mert egységben az erő, de az egység nem alkotható meg az emberek értelmi szintje miatt, vegetáló szánalmas, értéktelen bagázs. Én sajnálom a legjobban, hogy ezt kell leírnom, de a valóság ez. Nem lehet számítani a tömeg erejére, mert vagy lusták, vagy buták, vagy mindkettő. Hiába tudom, mit kéne tennem, nem vagyok rá képes, emberek rosszindulata a rács előttem, az ostobaság és a félelem a kutya, amit rám uszítanak, akik azt hiszik, a jó oldalon állnak. Nem is léteznek oldalak, van a túlélés, a boldog, kényelmes élet, és van a halál, a szenvedés, a nélkülözés. Mégis, miért nem képesek rájönni, hogy ha rossz nekik, tegyenek ellene, ahogy tudnak inni, ha szomjasak, akkor erre ez sem egy nagy feladat. Csak hát külön-külön anarchista felvillanások nem eredményeznek változást, egyszerre kéne megállni, és csak nézni, ahogy összeomlik a mókuskerék, amit mi hajtottunk, semmi dolgunk nem lenne, csak várni, de együtt. Amíg ezt nem érti meg a nép, addig én is velük szenvedek, és szidom magam, hogy miért vagyok ennyire tehetetlen. Pedig szeretek dolgozni, szeretem hasznosnak érezni magam, értek a szakmámhoz, és szívesen, lelkiismeretesen csinálom, mégsem kellek senkinek… érdekes. Érdekes ez az egész, hogy az döntéshozásra alkalmatlanok generációja milyen mélyen visszanyúlik a történelembe, és látható minden döntés, amelyet a pillanatnyi jólétük érdekében hoztak, és ezzel megástak rengetek sírt, és neveltettek fel olyan fogyasztókat, akik önálló életvitelre nem képesek, csak folyamatos utasítással a reklámok és a munkahelyek által, akik megadják az értékét az emberi létnek, és a módját, hogyan pazaroljuk el.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Esszé
· Írta: biteruj
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 24
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · Öreg


Page generated in 0.0243 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz