Különös érzés az élet. Megszületünk, elindulunk egy úton. Néha megállunk, hátranézünk, majd folytatjuk utunkat a megérkezésig. De a köztes idő éteri lábnyomainkat őrzi akár merre mentünk. Közben tanulunk. Sokat. Szükségszerű, hogy boldogulni tudjunk, hogy tapasztaljunk, mert fontos ez az útra általunk lerakott "építőköveink" minőségéhez. Megtanulunk küzdeni, életben maradni, alkalmazkodni, érezni, és ahogy kapni, vagy adni, úgy lemondani is. Szubjektív szemléletünk mindannyiszor csapdába csal, amíg nem találjuk meg a társadalomhoz viszonyított legközösebb kapcsolódó pontunkat, önmagunkat.