Elgondoltam felhőt, hol jár a gondolat,
szelíd völgyet, amely közrefog dombokat,
kopár, havas bércet élet után vágyni,
nőne rajta moha, gazos csólyán, bármi…
Elgondoltam tengert, mint tölti be mélyét,
bolygók milliárdját, s az űr végtelenjét,
fészkére távolból hazaszálló madárt,
kit költeni párja aggódón hazavárt.
Elgondoltam várost, melyben sok épület,
egymásra hőséget ontó ezer üveg,
ember-sokaság küzd nap, mint nap, valahogy,
s a szív felettük száll, míg ők sietnek gyalog.
Elgondoltam, hogyha ebben idegenül,
magamban léteznék nélküled, egyedül,
nyomasztana belül üressé lett létem,
verssé érne hiányod a puszta téren.
Elgondoltam boldog tegnapot követő
mily holnapot hozna múló idő elő,
s milyen volna reád mindhiába várnom
a parkunkba betérő kedves kis sétányon
Elgondoltam azért, s megborzongtam nagyon,
ha elengednéd kezem, óh, azt nem akarom!
Egymásnak rendelt a véletlen, s a végzet,
hadd halljam halálig átrezgő zenédet!
Megjegyzés: 2013-02-18
Online látogatók:
Látogató: 56
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15 
Összes: 72
Jelenlévők:
