Sötét palástot borít magára az este,
csillagból font koszorú rejtve a szívembe…
Ismerős utcákon kószálok sötétben,
holdfényes falusi házfalak tövében.
Merengek a múlton, bennem ezer gondolat,
közben előttem jó anyám nesztelen halad,
mintha dúdolna, figyelem könnyű lépteit;
két kannát visz, a kútra igyekszik.
Lelkemben felsír egy emlék: kristálykönnyek…
vakon követlek, csakhogy melletted legyek.
Az éjszaka kábán forog, a Régi posta
utca sarkán az artézi kút már nem csorog,
s lelkem felnyüszít… csak a csend ácsorog.
A zúgó szélben meghallom sóhajod,
s te nem láthatod, amint gyermeked,
régi házad ablaka alatt felzokog.