Hiába jeleztem már a címben, hogy jobban jársz, ha ezt az írást messzire elkerülöd, Te mégis olvasod. Most biztos arra gondolsz, hogy csak megjátszom magam, és majd a történet végén megleplek egy váratlan fordulattal, de ha így van, akkor előre szólok: nem csak magát az írást fogod teljesen értelmetlennek tartani, de jó eséllyel még csalódni is fogsz a végén. Én figyelmeztettelek, nekem tiszta a lelkiismeretem.
Most felteheted magadnak a kérdést, hogy ha semmi célom azzal, hogy leírom mindezt, miért teszem mégis? Nos, bátran állíthatom: fogalmam sincs. Nem tudom, mi késztet arra, hogy ezeket a sorokat papírra vessem. Talán az elfojtott stressz, talán egy belső erő, amiről még én magam sem tudok igazán, talán az egyre jobban rám telepedő unalom elűzése, vagy talán csak azzal akarom becsapni magam, hogy amíg írok, addig is értelmesen töltöm az időmet.
Tényleg nem tudom.
De azért írok tovább, és Te még mindig itt vagy, és még mindig olvasod. És lehet, hogy pont ez az oka annak, hogy ezek az egymás mellé pakolt mondatok, amiknek se eleje, se vége, nem törtek meg rögtön, hanem még most is csak gyűlnek és gyűlnek. Talán elég motivációnak a puszta tény, hogy amíg Te itt vagy és olvasod a soraimat, van kinek írnom.
Bárhogy is van, végül mégis elkészültem, és Te végigolvastad.
És talán elég is ennyi ahhoz, hogy elmondjuk magunkról: alkottunk valamit.
Online látogatók:
Látogató: 116
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23 
Összes: 139
